. Ma Viktor, Lőrinc napja van.
A férj ellen fordult a nej és az anyós
2025-07-06 21:27:43
A férj ellen fordult a nej és az anyós

A férj ellen fordult a nej és az anyós

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt a Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte  két nő letartóztatását.


A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított fiatalabb nő és édesanyja, a férje és egy közös, valamint a nő előző kapcsolatából származó gyermek együtt laktak. A nő és férje között a kapcsolat egy ideje megromlott, a nő válókeresetet adott be.


A  férfi rossz viszonyban volt a feleségével és az anyósával, ami oda vezetett, hogy idén  tavasszal, a két nő megállapodott abban, hogy megmérgezik. Az anyós a kiskereskedelmi forgalomban legálisan kapható ricinus magokat vásárolt. Egy csomaggal vett, a benne lévő hét  magot mozsárban megtörte, majd  június 29., június 30.  és július 1-ét megelőző este sértett fekete kávéjába öntöttek.

A sértett a lakásban hangrögzítőt rejtett el, amellyel felvette, hogy felesége és anyósa milyen módon és mivel próbálják az életét kioltani. A rögzített beszélgetések tanúsága szerint  hozzátartozói meg akarták mérgezni a kávéjába tett ricinus magvakból készített őrleménnyel. A sértett a fent említett három napon nem itta meg a kávéját, hanem  termoszba töltötte, miközben  több ízben is rosszullétet szimulált. Mint ismert, a ricinusmag mérgező, halált is okozhat elfogyasztása  a benne található méreganyag  következtében, ami 36-72 órán belül a máj - és veseelégtelenséget okoz.


A gyanúsítottak terhére rótt jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény miatt alaposan tartani lehet attól, hogy szabadon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, és az eljárásban résztvevő egyéb személyeket befolyásolnák, illetve a kísérleti szakban maradt bűncselekmény befejezésére törekednének. Mindezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében, így a végzés nem végleges.

Utoljára frissítve: 2025-07-06 21:28:03

További híreink
Letartóztatták a zsarolót
A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását,az élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének alapos gyanúja miatt.
2026-03-17 16:31:13, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Életfogytiglan a pécsi perecárus gyilkosának
Brutálisan bántalmazta az őt befogadó pécsi perecárust, életfogytiglant kapott.
2026-01-27 16:13:45, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Feladta magát a gyilkos
Letartóztatták az élettársát megölő férfit.
2026-01-26 17:19:41, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mohács tragédiáját 500 év távlatából is megrázó erővel idézik fel a kortárs művészek.
Bővebben >>