. Ma Gedeon napja van.
A gyerekekért futottak
2017-09-16 22:59:00
A  gyerekekért futottak

A gyerekekért futottak

A Tekerj, Fuss, Túrázz Sportegyesület  együttesen Szentlőrinc és Királyegyháza önkormányzatival, valamint a cementgyárral idén harmadik alkalommal rendezte meg  az  Együtt Gyermekeinkért  III. Szentlőrinc – Királyegyháza Jótékonysági Futóversenyt.


A kezdeményezés több mint két éve indult útjára, melynek célja, hogy felhívja a gyerekek és a környező lakosság figyelmét az egészséges életmód valamint a mozgás fontosságára.  Ebben az  esztendőben közel 300 résztvevővel startolt el 3 és 11 kilométeres távon  és két korosztályban a  jótékonysági futóverseny  a Királyegyházi Cementgyár parkolójából.


- Nagy örömmel tölt el, hogy immár hagyományt sikerült teremtenünk a jótékonysági futóversennyel,  az pedig különösen, hogy ezúttal is szép számmal érkeztek  résztvevők  Bízom benne, hogy ez a szám tovább emelkedik majd, még többen jótékonykodnak – hangsúlyozta  Gyetván Ferenc, Szentlőrinc alpolgármestere.  


Mindehhez Grim Ferenc, Királyegyháza  polgármestere a következőket tette hozzá, a futóverseny remek közösségi program és egyben lehetőség arra, hogy a gyerekek és felnőttek együtt  tapasztalják meg a mozgás örömét. Az esemény népszerűségének hála folyamatosan emelkedik a támogatók száma, idén a tavalyi felajánlások kétszerese gyűlt össze és ezáltal az iskolákat is nagyobb összegben kaphatnak majd sportfelszereléseket.


-  A  futóverseny ma már része a települések életének, ami jól  mutatja, hogy érdemes felkarolni  a helyi közösségi kezdeményezéseket. Külön öröm, hogy a programmal összegyűlt sok százezer forint adományt a fiatalok egészséges életmódjának támogatására fordíthatjuk – emelte ki Zadravecz Zsófia, a cementgyár kommunikációs vezetője.

Utoljára frissítve: 2017-09-16 23:01:02

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség...
Bővebben >>