. Ma Auguszta napja van.
A hangverseny lemezen is hallható lesz
2019-12-14 20:32:21
A hangverseny lemezen is hallható lesz

A hangverseny lemezen is hallható lesz

A Pannon Filharmonikusok szombati hangversenyén a 35 éves Amadinda Ütőegyüttes is fellépett.

A Pannon Filharmonikusok szombati Kodály Központbeli hangversenyének vendégegyüttese a nagy múltú Amadinda Ütőegyüttes volt. E formációt  nem kell bemutatni se a hazai, se a nemzetközi közönségnek, hiszen az évtizedek során olyan helyszíneken lépett már fel, mint a Philharmonie Berlin, Wiener Konzerthaus, Royal Albert Hall vagy a Carnegie Hall. Pécsett a Pannon Filharmonikusokkal sem első alkalommal játszottak együtt.

A Bogányi Tibor vezényelte, a  Szivárvány havasán című est első felében Gyöngyösi Levente két szerzeménye hangzott el. Elsőként a szerző első olyan művét hallhatta a közönség, ami kifejezetten a zenekar felkérésére íródott. A város iránti tiszteletét kifejező Ouvertura Sopianaensis nyitányt 2012. december 1-jén mutatták be először. 


Ezt követően az Amadinda Együttes közreműködésével a négy ütőjátékosra és zenekarra írt Sinfonia concertante volt hallható, amelyet 2013. november 14-én hallhatott először a közönség a Kodály Központban. E zenemű egyik érdekessége, hogy a Pannon Filharmonikusok és az akkoriban harmincéves fennállását ünneplő Amadinda Ütőegyüttes felkérésére született, s most ismét közösen mutatták be. A mű a Szivárvány havasán kezdetű népdalt dolgozza fel és egyben emléket állít Erőss Zsolt hegymászó életműve előtt.

A koncertet  Bartók Béla Concertója  - ami fordulópont volt a zeneszerző amerikai pályafutásában - koronázta meg. A darabot ugyanis nem sokkal korábban elhunyt felesége emlékére rendelte meg Serge Koussevitzky, a bostoni szimfonikus zenekar vezető karmestere, aki azt a bemutatót követően kijelentette, az  utolsó 25 év legjobb zenekari műve. A Concerto azóta is Bartók egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott zenekari darabja.

A koncertről stúdiófelvétel készült, amit majd később lemezen formájában is kiad a zenekar.

Utoljára frissítve: 2019-12-14 20:32:55

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A leendő magyar űrhajóssal is találkozhatnak az érdeklődők a Csillagászati Héten Pécsen a Zsolnay Negyedben.
Bővebben >>