November 11-én rendezik meg Pécsen aKodály Központ hangjai nevet viselő tematikus napot. a árják az érdeklődőket.
Exkluzív kulisszák mögötti séták, elektroakusztikai kiállítás, hangtechnikai előadások és a Popori Acoustics legújabb hangfalainak bemutatója is szerepel a Kodály Központ hangjai című tematikus nap programjában. A pécsi Kodály Központot a hazai zenésztársadalom, valamint egyre szélesedő körben a nemzetközi szakmai világ is a legjobb akusztikájú európai hangversenytermek közé sorolja. A közönség a komoly- és könnyűzenei koncerteken, színházi előadásokon maga is megtapasztalhatja ezt az egyedülálló adottságot. November 11-én az épület kedvelői és a vájt fülűek részére egész napos „hangutazást” szervez a Zsolnay Örökségkezelő NKft. a Kodály Központ hangjai címmel.
A nap során több alkalommal is indulnak vezetett séták, melyeken az érdeklődők megismerhetik a Kodály Központ történetét, bepillantást nyerhetnek a stúdió és a fényvezérlő titkaiba, vagy éppen a gépház rejtelmeibe. A Pannon Filharmonikusok két koncertjén - amit akusztikai ismertető kísér Dobos László akusztikus hangmérnök jóvoltából - Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr „Linzi” szimfóniájának III–IV. tétele csendül fel, Vass András vezényletével. A zenei ízelítőt követően lehetőség nyílik arra, hogy bárki „simogathatja” a hangszereket a PFZ zenészeinek közreműködésével.
Az épület gépészeti megoldásairól és a versenyzongorákról Regényi Gábor főszcenikus vezetésével tudhatnak meg részleteket a résztvevők, Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója pedig a Kodály Központról, mint a rezidens zenekar otthonáról beszél. Popori Ottó és Kiss Imre (Popori Acoustics) előadásának fókuszában a statikus hangsugárzók állnak majd, úgy mint az elektroakusztikai rendszerek működése, az analóg és a digitális rendszerek főbb különbségei és technikai megoldásai. Ehhez a programhoz egy kiállítás is kapcsolódik.