. Ma Gedeon napja van.
A kutya érző lény
2019-03-09 21:39:21
A kutya érző lény

A kutya érző lény

Pécsett a Misina Természet- és Állatvédő Egyesületnél mutatták be  a Fogadj örökbe! Című a  kutyák örökbefogadását segítő kiadványt.


Mint Zsigó Róbert az Agrárminisztérium államtitkára elmondta, a Szabad a gazdi elnevezésű kampány  keretében az örökbefogadók felkészüléséhez, felelős állattartóvá válásához szükséges minden információt tartalmazó  kiadvány ingyenesen letölthető, valamint nyomtatott  is kérhetik az állatmenhelyek és gyepmesteri telepek.


Kitért arra is, az elmúlt években nőtt az állatvédelemre fordítható forrás: a pénzből ebrendészeti telepek, kutyamenhelyek korszerűsítése valósulhat meg és több, az állatvédelmet szolgáló intézkedés is történt, mint például a kötelező chipezés, valamint az eb adatbázis létrehozása. Szólt arról is, az intézkedéseknek köszönhetően  csökkent az állatmenhelyekre bevitt kóbor kutyák száma és emelkedett az onnan örökbefogadottak aránya.

A kiadvány azoknak szól elsősorban, akiknek még sohasem volt kutyájuk, de szeretnének egyet. Mielőtt örökbe fogadnak egy kutyát felelősségteljes döntést kell hozniuk,  végig  kell gondolniuk, mire  is vállalkoznak, hiszen egy  kutya érző lény,  jó és rossz tulajdonságokkal, a gazdikkal össze kell csiszolódnia,  s természetesen a tartása is kiadásokkal jár. Minden kutya egyéniség, örökbefogadás előtt meg kell ismerni a viselkedését, az életkörülményeit.

A Fogadj örökbe!  egy sorozat része, amelyet 2013-ban indított útjára az Agrárminisztérium és a Nébih azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, a kutyák vásárlása helyett az örökbefogadásukra. Az első,  Kutyakötelesség című kötet a kutyatartáshoz kapcsolódó jogszabályokkal foglalkozott, a Harmóniában együtt   pedig az óvodásokhoz és iskolásokhoz szólt.

(fotó: NÉBIH)

Utoljára frissítve: 2019-03-09 21:40:14

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pécsett rendezik meg a Tervezz te is ökoházat! országos verseny döntőjét.
Bővebben >>