. Ma Emma napja van.
A pécsi egyetem tiszteletbeli díszdoktora lett Donald Tusk
2017-12-08 23:19:10
A pécsi egyetem tiszteletbeli díszdoktora lett Donald Tusk

A pécsi egyetem tiszteletbeli díszdoktora lett Donald Tusk

A Pécsi Tudományegyetem szenátusa tiszteletbeli doktorrá avatta Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, a Lengyel Köztársaság korábbi miniszterelnökét.


Mint az avatási ceremónián elhangzott, Donald Tusk volt az első olyan európai politikus, akinek kelet-közép-európaiként egy nem könnyű korszakban vezető szerep jutott az egyesült Európa élén, és egyben egyike azoknak az európai államférfiaknak, akik mindig is segítették a visegrádi országok együttműködését. Mindemellett sokat tett a hagyományosan jó magyar-lengyel kapcsolatok elmélyítéséért és kibővítéséért is, aktív résztvevője a 2007-től minden évben megünnepelt lengyel-magyar barátság napjának is. A történész végzettségű lengyel politikusnak mind hazai, mind európai életműve szorosan kötődik a magyar, valamint a regionális és európai történelemhez, ezért méltó arra, hogy elnyerje a PTE díszdoktori címét.


Bódis József, az egyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta, a 650 éves jubileumi ünnepségsorozatban kiemelt helyet foglal el a díszdoktoravató ünnepség. Annak a véleményének is hangot adott, hogy őszintén hiszi és reméli, Donald Tusk díszdoktorrá avatásával az egyetem tovább erősödik, s jó hatással lesz arra a folyamatra, amelynek célja a magas minőséget képviselő, nemzetközileg is ismert felsőoktatási intézmény építése.  


Donald Tusk  személyes hangvételű köszöntőjében kiemelte, számára európainak lenni egy ok a büszkeségre, és rendületlenül hisz az Európai Unió jövőjében és céljaiban, ellentétben a manapság divatos „euroszkeptikus” trendekkel. Annak a véleményének is hangot adott, Európa a politikai értékek közössége is, s ezen értékek között, a maga részéről, mindig a szabadságot teszi első helyre, ugyan nem mindenki ért egyet ezzel a sorrenddel.


Hangsúlyozta, számára a legfontosabb európai értékeket változatlanul az emberi és polgári jogok, a szólás- és lelkiismereti szabadság, a jogállamiság, valamint a kisebbségi jogok tisztelete jelentik. Véleménye szerint továbbélésüket kizárólag a liberális demokrácia garantálja a leglényegesebb európai értékek a jogállam, az emberi jogok, a sajtószabadság és a kisebbségi jogok, még akkor is, ha ezt a világ sok sarkában megkérdőjelezik. A migránshelyzettel kapcsolatban hangsúlyozta, meg kell védeni határainkat, ugyanakkor távol kell tartani magunkat a rasszizmustól, idegengyűlölettől.


Pécset – szülővárosával, Gdańskkal együtt – európai mikrokozmosznak nevezte, a maga egyedi történelmével, kultúrájával. Mint elmondta, mindkettő varázslatos, soknemzetiségű, sokszínű kultúrájú város, ami  komplex történelemmel rendelkezik.  (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Utoljára frissítve: 2017-12-09 00:00:38

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>