. Ma Andrea napja van.
A sportpályákért sportolnak
2014-04-11 16:57:10
A sportpályákért sportolnak

A sportpályákért sportolnak

Összefogtak Pécsett a Koch Valéria Iskolaközpontban annak érdekében, hogy megépülhessenek a sportpályák.

 

A jótékonysági sportnap része annak a többrészes sorozatnak, amelynek célja annak segítése, hogy a német nemzetiségi oktatási központ új kültéri sportlétesítményekkel bővülhessen.

Az Összefogás a sportért elnevezésű kezdeményezés mintegy másfél évvel ezelőtt indult útjára, az iskola tanárai, diákjai és szüleik kezdeményezésére. A sportnapok, kirándulások, biciklitúrák, focikupák és egyéb adományok által befolyt összeget a diákok sportolási lehetőségeinek javítására fordítják.

A Jótékonysági sportnap szombaton reggel fél 9-től délután fél 2-ig tart, amelynek keretében   az iskola sportcsarnokában egymást váltják majd Pécs neves fitnesz-edzői, hogy alaposan megmozgassanak kicsiket és nagyokat. Bárki kipróbálhatja milyen érzés óriástalpú lábbelikben kangoozni. Belekóstolhatnak az úgynevezett TRX-be is, amelynek során a vállalkozó kedvűek egy hevederrendszer segítségével mozgathatják át egész testüket, aki pedig inkább zumbázna, netán az iskolaudvaron vezetőszáron tartott lovon lovagolna, annak sem kell csalódnia, megteheti.

- Igyekszünk alkalomról-alkalomra egyre gazdagabb programot kínálni – mondja Lantosné Csősz Edit, az intézmény testnevelő munkaközösségének vezetője. – Az iskola tanulói és azok szülei mellett minden érdeklődőt szeretettel várunk. Nagyon örülünk annak, hogy a város fitneszközpontjai közül egyre többen állnak a kezdeményezésünk mögé. Vannak köztük egykori tanítványaink is, akik most edzőkként jönnek vissza, ezzel támogatva  bennünket. A hosszú távú célunk az, hogy jelentős pénzösszeget gyűjtsünk össze, amellyel új sportpályák építéséhez járulhatunk hozzá, ezért minden vendégünktől minimális belépődíjat szedünk, amivel ki-ki maga is támogatja a sportlétesítmények megvalósulását.  

A testnevelők annak örülnének nagyon,  ha már néhány hónap múlva új műanyag borítású, 2x60 méteres futósávja és ahhoz kapcsolódó távolugrógödre, valamint kültéri kosárlabda- és strandröplabda-pályája lenne az intézménynek. Mint mondják, ez azért lenne fontos, hogy a kötelező mindennapos testnevelés órák színvonalas helyszíneken folyjanak. Az iskola vezetősége emellett biztos abban, hogy a jövőbeni beruházással az egyébként jól felszerelt oktatási központ még vonzóbb lehet a diákok számára.

– Nagyon örülök a kezdeményezésnek, leginkább amiatt, hogy bár az iskola oktatási programjának középpontjában  kiemelten a német nyelv oktatása áll, nagyon fontosnak tartjuk a mozgás népszerűsítését – emeli ki Englenderné Hock Ibolya. – Az  pedig különösen jó, hogy a kollégák, a diákjaink és a szülők nem ölbe tett kézzel várják, hogy a fenntartó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatától az iskola sportlétesítményeinek felújítását, fejlesztését, hanem tevőlegesen is részt vállalnak benne.

Egyre több  a szülői felajánlás, van aki sódert, faanyagot ígért a majdani építkezéshez, más fűmagot az újrafüvesítéshez. Akad, aki a földmunkák elvégzését vállalta magára, és van, aki pénzt ajánlott fel. A kialakítandó pályák terveit is az egyik szülő készítette el. Emellett az egyetem sportszervező szakos hallgatói is folyamatosan segítenek a rendezvények lebonyolításában.

Sok kicsi sokra megy – mondják a pedagógusok, abban bízva, hogy a gyerekekkel együtt akár már ősszel birtokba vehetik már  a pályák egy részét.

Utoljára frissítve: 2014-04-11 17:14:47

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>