. Ma Csongor napja van.
A szakemberhiány egyre nagyobb gond
2018-02-21 22:30:50
A szakemberhiány  egyre nagyobb gond

A szakemberhiány egyre nagyobb gond

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége tagszervezeteinek és az építőipar jelentősebb szereplőinek segítségével arra  kereste a választ, hogy az elmúlt esztendőben milyen változásokat okoztak a piaci körülmények, illetve milyen várakozásokkal tekintenek  a 2018. évre. A felmérésben résztvevő cégek túlnyomórészét a kft-k tették ki,  a néhány főtől egészen a több száz főt foglalkoztatókig.

Az árbevételre vonatkozó válaszok azt mutatják, hogy  2017-ben  a vállalkozások kétharmadánál az értékesítés nettó árbevétele növekedett a korábbi évhez képest. Az árbevétel-arányos jövedelmezőség  azonban továbbra is lassú növekedési pályán maradt. A cégek több mint felénél meghaladja az inflációt, és  a megkérdezettek közül,  minden tízedik esetében 10 százalék feletti. A várakozások szerint 2018. első félévében ez a tendencia tovább folytatódik, 40 százalékuk  szerint javulni fog az árbevétel arányos jövedelmezőségük, a többiek stagnálásra számítanak.

A megrendelések közel felét mára a magánmegrendelések teszik ki. A korábbi évek felméréseivel ellentétben a cégek a tevékenységüket jelenleg leginkább akadályozó tényezőként ezúttal a szakemberhiányt emelték ki. A válaszadók 82 százaléka nem rendelkezik a megrendelések teljesítéséhez szükséges, megfelelő mennyiségű és minőségű munkavállalóval. Hogy kikből van hiány? Tulajdonképpen az építőipari szakmák teljes skálája említésre került. Ennek a problémának a hosszú távú megoldása igen komoly és sürgető lépéseket igényel mind a szakma, mind a mindenkori kormány részéről.

A szakemberhiány  egyben  magával hozta az ágazatban a bérek emelkedését is. A felmérésből is jól látszik, hogy az inflációt jóval meghaladó mértékben fejlesztették az egyes cégek  béreket, az elmúlt esztendőben átlagosan 13 százalékkal  emelték, idén pedig további 9 százalékos bérfejlesztést terveznek. A bérek nagyobb arányú emelését elsősorban a 40-60 főt foglalkoztató cégek tervezik. A tényekhez azonban az is hozzá tartozik,  hogy  versenyszféra többi ágazatáshoz képest  az építőiparban továbbra is igen alacsonyak a bérek, különösen magasan képzett szakmunkások körében.

Az építőipari vállalkozások további lépéseket kívánnak tenni az általuk foglalkoztatott szakemberek tudásának emelésében, fejlesztésében is. Azok a cégek, amelyek tavaly csak a fizikai dolgozók vagy csak a menedzsment továbbképzésére fordítottak  nagyobb összeget, azok idén már mindkét kört be kívánják vonni a továbbképzésbe. Ezen felül újabb dolgozók felvételét is tervezik.

A már meglévő szakemberhiánnyal és a létszámbővítési tervekkel összefüggésben elmondható, hogy mindez a közeljövőben a legális bérek további emelkedését generálja, csökkenni fog a nem jogszerűen foglalkoztatottak aránya.

A felmérésben kitértek az árak változására is. A  tavaly év elejétől tapasztalható áremelkedés nem állt meg. Az építőanyagok, a fuvardíjak, az építőgépek bérleti díjai a várakozások szerint további 15 százalékkal emelkednek ebben az esztendőben, míg az élőmunka költségei bizonyos területeken, és az alvállalkozói díjak akár 20 százalékkal is változhatnak. Ez különösen nehéz helyzetbe hozza azokat a kivitelezőket, akik 2016-ban vagy 2017.  első felében szerződtek és csak a szokásos 5-6  százalékos árváltozást tervezték bele a vállalási áraikba. A piaci árváltozások következtében sok esetben komoly problémát okozhat a kivitelezés korábbi vállalási árakon történő megvalósítása. Az emelkedő árak, a megemelkedett bérek pedig az újonnan kötött szerződésekben vállalt kivitelezés teljes költségét még feljebb fogják tornázni.

A cégek tevékenységük, szerződésvállalásaik teljesítése során előforduló forráshiány kiküszöbölése érdekében elsősorban belső forrásokat, folyószámlahitelt, valamint különböző lízingkonstrukciókat vesznek igénybe. A jövőt illetően azonban a vissza nem térítendő támogatásokat kívánják nagyobb arányban kihasználni a vállalkozók. Ennek egyik pillére a tavaly novemberben aláírt, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az ÉVOSZ között létrejött együttműködési megállapodás eredményeként, az építési ágazatban technológiai korszerűsítésre, a hatékonyság növelésére kiírt pályázat, a másik pedig a munkahelyi képzések támogatására, a mikro-, kis- és középvállalatok, valamint a nagyvállalatok munkavállalói képzésére kiírt GINOP pályázatok lehetnek.

Utoljára frissítve: 2018-02-21 22:37:27

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem véletlen, hogy elődeink igen sok színes és érdekes szokással ünnepelték a húsvétot.
Bővebben >>