. Ma Emma napja van.
A táncról szól minden hét napon át
2016-09-26 19:15:58
A táncról szól minden  hét napon át

A táncról szól minden hét napon át

A Pécsi Nemzeti Színházba és a Kodály Központba, továbbá ingyenes előadásokkal a Cella Septichorába és szabadtéri táncházakba a Színház térre várja a tánc szerelmeseit. a Nemzetközi Tánctalálkozó.


A tavalyi kezdeményezés sikerének köszönhetően idén a nyitó  - szeptember 27-én - és a záró – október 3-án - előadás is a Kodály Központban lesz látható.  A nyitó napon a Győri Balett két vadonatúj koreográfiával, a Magyar Nemzeti Balett pedig a világhírű Jiri Kylián legendás Hat táncával lép fel, míg a záró esten először mutatkozik be Magyarországon az izraeli Kamea Dance Company a Carmina Burana-val. Tamir Ginznek, az  együttes vezetőjének koreográfiája Carl Orff klasszikusát az érzékiség, a szerelem és az erotika rituáléjaként jeleníti meg. A legendás dalok friss, mai értelmezésben kelnek életre a tánc nyelvén, s ünneplik a fiatalságot, a vágyat és a fizikum szépségét egy rendkívül látványos, izgalmas és temperamentumos produkcióban.


Alig néhány nappal a budapesti premier után lesz láthat a Frenák Pál Társulat: LUTTE című produkciója. Az est második részében a Közép-Európa Táncszínház tér vissza Pécsre, a Horda című előadással.  Bemutatkoznak fiatal táncegyüttesek  is, jön a GG Tánc Eger, a PR-Evolution és egy újabb korhatáros egyfelvonásossal a Radioballet.
Látható lesz a Pécsi Balett legújabb bemutatója a  Száll a kakukk fészkére is, míg a Duda Éva Társulat, a Szegedi Kortárs Balett és a Bozsik Yvette Társulat új egy felvonásaikkal érkeznek.  A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Napszédítő / Páva-variációk című nagyszabású tánckölteményét hozza el.

A tánctalálkozó ideje alatt vasárnapig naponta 17.00 órától szabadtéri táncházakat tartanak, amelyeken  a Rila, a Pyrgos, a Mecsek és a Misina gondoskodnak a felhőtlen hangulatról.  A Cella Septichorában a Flamenco Sopianae szenvedélyes spanyol atmoszférával, Lázár Eszter  pedig a Testbeszéd Projekt 7. részével várja az érdeklődőket.


A  szakmai programok a Magyar Táncművészek Szövetségének támogatásával kerülnek megrendezésre. Lesz táncművészeti fórum, mesterkurzus, Uhrik Dóra idén Tihanyi Ákossal beszélget élő tánctörténet óráján. Szeptember 27. és  október 3. között pedig  - új kezdeményezésként - a Kodály Központban Ficzek Ferenc Hátrahagyott kijáratok című kiállítása lesz látható.

Utoljára frissítve: 2016-09-26 19:18:00

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>