. Ma Emma napja van.
A tárlat középpontjában a geometrikus absztrakt
2021-06-03 21:10:32
A tárlat középpontjában a geometrikus absztrakt

A tárlat középpontjában a geometrikus absztrakt

Magyar Géniusz címmel nyílt kiállítás a magyar képalkotó művészet geometrikus absztrakt irányzatai képviselőinek alkotásaiból.

A Gallery Max kiállítása a budapesti siker után Pécsre érkezik. Egyszerre mutatja be a geometrikus absztrakt legkiemelkedőbb kortárs képviselőit, ugyanakkor visszatekintve az évszázad jeles alkotóira széles összefüggésrendszert tár elénk, közel 80 alkotást felvonultatva. A kiállító művészek között szerepel többek között Victor Vasarely, Kassák Lajos, Nicholas Schöffer, Haraszty István és Maurer Dóra.

A stílus ikonjai közül semmiképp sem maradhatnak ki a pécsi alkotók, hiszen a város művésznemzedékek óta meghatározó szellemi színtere a geometrikus absztrakciónak. A helyi alkotókat Böszörményi István, Bullás József, Lantos Ferenc, Ottó László és Somody Péter képviseli.

A geometrikus absztraktnál elvontabb, “modernebb” művészet nehezen képzelhető el. Az irányzat végigélte a 20. századot, rendszereket, állami ízlésdiktátumokat, olykor diktatúrákat, mégis elképesztő frissességgel van jelen. A kiállításon bemutatásra kerülő legkorábbi munka 1922-ben készült, a legkésőbbiek épp csak napjainkban, ami bizonyítja a képzőművészet ezen ága nem poros múzeumi emlék, hanem élő, jelenlévő, a hazai kortárs művészet fiatalabb nemzedékeit is elevenen mozgató irányzat. Erről tanúskodik a  harmincegy kiállító, akiknek alkotásain keresztül a látogatók megfejthetik a magyar géniusz lényegét.

A Magyar Géniusz című tárlaton összesen 31 alkotó, köztük Victor Vasarely és Kassák Lajos művei is láthatók július 8-ig.

Utoljára frissítve: 2021-06-03 21:10:55

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>