. Ma Gedeon napja van.
A világ élvonalában a magyar vetőmag ágazat
2018-11-10 22:46:07
A világ élvonalában a magyar vetőmag ágazat

A világ élvonalában a magyar vetőmag ágazat

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 25 éves jubileuma alkalmából  konferenciát szervezett, amelyen első alkalommal adták a Vetőmag Szövetség-díjat.

 

A Vetőmag Szövetség-díjat - Varga Dóra üvegművész alkotását –  dr. Balikó Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapta. Balikó Sándor Iregszemcsén kezdte pályáját 1974-ben, majd egy évvel később Bólyra került, ahol több évtizeden keresztül dolgozott a vetőmag-nemesítés és előállítás területén.  Kivételesen gazdag szakmai pályát tudhat magáénak a szántóföldi növények vetőmagtermesztése, kutatása és termeltetése területén. Kutatásfejlesztési munkája eredményeként nemesítője öt szójafajtának, egy étkezési borsófajtának, valamint két babfajtának. Ezen túl 20 fajta honosításában működött közre. A jeles szakember alapító elnökségi tagja a Vetőmag Szövetségnek. Nevéhez számos fontos szakmai publikáció fűződik.


A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács  által az elmúlt negyedszázadban  végzett  munkának kulcsszerepe volt a magyar vetőmagok elfogadottságának növelésében itthon és külföldön egyaránt. Mint Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta, abban, hogy a Vetőmag Szövetség erős alapokon áll nagy szerepet játszott az alapító szakemberek elszánt, következetes munkája.  Szólt arról is az ágazat magas szinten, nagy hatásfokkal dolgozik, meg kell őrizni az ebből fakadó előnyöket és figyelmet kell fordítani az új generáció kinevelésére, akik továbbviszik a magyar vetőmag jó hírét.


Kitért az elmúlt időszak eredményeire is. Hangsúlyozta, a hatóságokkal közösen eredményesen léptek fel a hamisított vetőmagok ellen, amelynek eredményeként szinte teljesen visszaszorultak az illegális tételek a magyar piacról. A Gabonatermesztők Országos Szövetségével a gazdálkodók objektív tájékoztatásáért 12 éve sikeresen bonyolítják le az őszi búza és kukorica posztregisztrációs kísérleteket. Ezen kívül kampányt folytattak a fémzárolt vetőmag-használat erősítése érdekében és jelentős eredményeket értek el a vetőgépekre szerelhető deflektorok területén.


Az évente 1500 fajta vetőmagot előállító ágazat egészére jellemző a magas szintű kutatás-fejlesztés, az innovatív gondolkodásmód. Szereplői nemcsak a több mint 4 millió hektáros hazai gazdálkodás igényeit szolgálják ki, és jelentős mértékű - több mint több mint 100 milliárd forintos - exporttevékenységet  is folytatnak. A világ élvonalában vannak, a következő 25 évben pedig  rendkívül gyorsan változó környezetben, a klímaváltozás hatásaival számolva, kell tovább dolgoznia a szakembereknek.

Utoljára frissítve: 2018-11-10 22:47:23

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Összehangolja az oktatási és a hallgatói szolgáltatásokat a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a ...
Bővebben >>