. Ma Rudolf napja van.
Akcióban Provident Őrangyalai
2018-06-02 21:45:13
Akcióban Provident Őrangyalai

Akcióban Provident Őrangyalai

Az egyik jelentős pénzügyi intézet hatvan  munkatársa húsz helybelivel közösen önkéntes munka keretében újította fel a kozármislenyi  az Élet-Esély Autistákat Segítő Egyesület lakóotthonának  lépcsőházát, folyosóját és kertjét.


Az idei „Provident Őrangyalok” programsorozat keretében országszerte négy  helyszínen mintegy 300 önkéntes segíti szociális és oktatási intézményeket. Az Élet-Esély lakóotthona mellett több vidéki és egy budapesti szociális intézményben, valamint egy iskolában végezik el a tovább már nem halasztható felújítási, szépészeti munkálatokat. A cég az önkéntes munka mellett pénzbeli támogatást is nyújt a kiválasztott intézményeknek  összesen kétmillió forint értékben.


Mint a kozármislenyi intézmény vezetője, Hamvas Éva elmondta, fontos feladatuknak tartják, hogy a gondozottjaiknak szép, kényelmes és családias otthont teremtsenek. Ehhez nyújtottak  segítséget a Provident Őrangyalai, akik felújították a kerítést, k új kerti bútorokat készítettek és lefestették a meglévőket, továbbá az épületben több közösen használt helyiség is megújult a kezük  nyomán.


Mindehhez Elek Péter, a pénzintézet szenior kereskedelmi vezetője a következőket tette hozzá,  a cégüknél régi hagyománya van a jótékonysági akcióknak. Idén az anyavállalatuk a májust  választotta az önkéntesség hónapjának, így mind a tizenegy országban, ahol jelen vannak összesen csaknem kétezer kollégájuk vesz részt  hasonló önkéntes munkában. Kitért arra is dolgozóik és ügyfeleik is a helyi közösségek tagjai,  jól ismerik a megoldásra váró problémákat, tudják hol kél el a segítség. A programtól függetlenül is gyakran segítenek önszerveződő módon különféle szociális intézményeknek.

 

Az eltelt csaknemmásfél évtizedben, 2004 óta mintegy 70.000 önkéntes munkaórában, több mint 100 helyszínen segítették a rászorulókat különböző egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben, melyek többek között fogyatékkal élőket, hátrányos helyzetű gyermekeket, időseket, veszélyeztetett anyákat gondoznak.

Utoljára frissítve: 2018-06-02 22:26:39

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az EU PAL-COPD az első olyan nagyszabású nemzetközi vizsgálat, amelynek célja a palliatív ellátás beépítése a...
Bővebben >>