. Ma Valér napja van.
Ápolás helyett mérgezett
2017-06-23 22:35:21
Ápolás helyett mérgezett

Ápolás helyett mérgezett

A feltételezések szerint egy pécsi ápolónő a poharaikba kevert tudatmódosító szerekkel megmérgezte a kollégáit.


A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ neurorehabilitációs osztályának munkatársai közül  az elmúlt időszakban  többen  is rosszul lettek, voltak akik orvosi ellátásra is szorultak. A Klinikai Központ és az érintett klinika vezetése annak érdekében, hogy mielőbb megszüntessék ezt a jelenséget, haladéktalanul vizsgálatot indított, amelynek eredményeként alapján a Klinikai Központ elnöke feljelentést tett a rendőrségen, ismeretlen tettes ellen.


 A hatóság gyors és hatékony nyomozómunkájának, valamint a klinikai vezetők és munkatársak segítőkész együttműködésének köszönhetően napokon belül elfogták a gyanúsítottat, egy 30 éves nőt, aki feltételezhetően tudatmódosító szereket csempészett munkatársai kávéjába, teájába, ezzel előidézve rosszullétüket.


Az ápolónőt a rendőrök őrizetbe vették, az ügyészség pedig a bizonyítékok eltüntetése, a tanúk befolyásolása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását. A bíróság megalapozottnak találta a nővel szembeni gyanút, azonban vele szemben elegendőnek ítélte a lakhelyelhagyási tilalmat. Az ügyészség fellebbezett a végzés ellen, a letartóztatási indítványról másodfokon a Pécsi Törvényszék dönt majd, várhatóan két héten belül.

Utoljára frissítve: 2017-06-23 22:36:03

További híreink
Előzetesbe került
Előzetes letartóztatásba helyezték az embercsempészt.
2017-11-17 21:15:18, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Harminc gyanúsított vár vádemelésre
Négy és félmilliárd forintot csalt el a cégláncolat, börtönben várja a vádemelést a baranyai bűnszervezet egyik tagja.
2017-10-11 10:49:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Duplán hibázott
A napokban zárták le a nyomozást a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy Somogy megyei, felszámolása alatt működési engedély nélküli magánklinika ügyében, aki ennek ell...
2017-10-05 11:16:22, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A személyre szabható bankjegykészítés az örömszerzés mellett fontos üzenetet is közvetít: a kamaszoknak szóló ...
Bővebben >>