Április elseje a bolondok napja, ezt mindenki tudja, azt viszont senki sem, hogy vajon honnan ered ez az „ünnep”, amelyet a világ szinte minden részén megtartanak.

Egyesek szerint az ókori tavaszünnepek maskarás-bolondozós színjátékaiban, mások szerint különféle, középkori naptárrendezésekben, esetleg különleges eseményekben kereshetjük a gyökereit. Valószínűleg mindegyik feltételezés igaz, és a bolondok napja sokgyökerű ünnep. Volt idő, amikor eldurvultak és egyre féktelenebb formát öltöttek a bolondozások, ezért az egyház, amely a középkorban állami erővel rendelkezett, egyre több tiltó rendszabályt vezetett be az április elsejék miatt. Mára a szokások gyakorlata inkább egymás ugratására korlátozódik.

Az első, hiteles, bolondos áprilisi esemény egy 1538-as, pénzügyi akcióhoz fűződik. Abban az évben az augsburgi országgyűlés április elsejében jelölte meg azt a napot, amikor a pénzromlás miatt a régi fizetőeszközöket új, értékesebb érmékkel lehet lecserélni. A történethez hozzá kell tennünk, hogy akkoriban még a pénzügyi lépések hatását illetően egyetlen államnak és tagjainak sem voltak komoly tapasztalatai. Árpilis elsején a spekulánsok óriási összegeket fektettek a kiválónak ígérkező üzletbe, ám ők is és az állam is rosszul számoltak. A tervezett pénzreform becsődölt, így a végén mindenki ráfizetett, s nevetségessé, a nap bolondjává vált. Azóta emlegetik német nyelvterületen április elsejét a megtréfálás  (=Scherze) napjaként.  Bizonyára Angliában, Franciaországban és Olaszországban is voltak hasonló események, hiszen ott is kiemelt nap április elseje: a britek bolondok napjaként (=All Fools Day)emlegetik, a franciák és az olaszok pedig áprilisi halnak hívják azt, akit sikerült beugratni (Poison d’Avril, illetve Il Pesce d’April ).

Egy leírás szerint Franciaországban IX. Károly királyhoz fűződik a nap eredete. Ő volt az, aki 1564-ben jelentős naptárreformot vezetett be. A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött, Károly azonban a csillagászati eredményekre támaszkodva átállította a rendszert, és január elsejére tette az év kezdetét. A gondot az ajándékozási szokások rögzülése okozta. Addig az emberek megszokták, hogy a tavasz kezdetén, április elsején ajándékozzák meg egymást, az újév alkalmával. Most az ajándékozást is át kellett tenniük a tél közepére. Ezt egy ideig sokan nem tudták megjegyezni, ezért április elsején annak rendje s módja szerint útnak indultak, egy halom ajándékkal. Aki az ajándék címzettjei közül már alkalmazkodott az új rendhez, az bizonyára jót nevethetett rajtuk. Sokan lehettek az eltévedők, meg a nevetők is, mert ettől kezdve a hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis bolondozással ünnepelték meg.

Magyarországon elsősorban a gyerekek váltak a nap kárvallottjaivá. Őket például játékból megvesszőzték (jó vicc lehetett…), vagy olyasmiért küldték a boltba, ahol aztán az eladó kinevethette őket. „Hozzál szépen esernyőmagot, trombitahúrt, hegedűbillentyűt” – mondták a felnőttek azoknak a porontyaiknak, akik még nem ismerhették a falvakban ritkábban használt dolgok – esernyő, billentyű – neveit sem. A beugrottakat aztán így csúfolták:”Április bolondja, május szamara...!”, de ezzel a mondókával is kergették őket:
“Áprilisnak bolondja, felmászott a toronyba, azt kérdezte hány óra, féltizenkettő, bolond mind a kettő.”