. Ma Emma napja van.
Argentína tovább mehet
2018-06-26 23:01:53
Argentína tovább mehet

Argentína tovább mehet

A legerősebb argentin válogatottat lépett pályára Nigéria ellen.


Ezt nemcsak én írtam le az imént, hanem Jorge Sampaoli, az argentin labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya jelentette be csapata tegnapi, a meccset felvezető sajtótájékoztatóján!


Nem csoda, hogy a mester fogadkozik, hiszen az argentin csapatnak ma este négyet kéne rúgnia Nigériának és még akkor sem nyugodhat meg, ha ez bekövetkezik, hiszen a másik meccsen annak kéne történnie, hogy a horvátok megverik bármilyen arányban Izlandot! Sőt, tulajdonképpen Argentínának az lenne a legjobb, ha minél nagyobb arányban kapna ki Izland, hiszen ebben az esetben a négynél kevesebb rúgott gól is elég lehet.


Ami Nigéria kezdőjét illeti, ugyanabban a felállásban, ugyanazok a játékosok lépnek ma este pályára, akik és ahogy megtették ezt az előző körben, Gernot Rohr tehát nem változtatott a csapatán! Viszont Jorge Sampaoli gyakorlatilag a csapata felét a padra száműzte, és még formációt is váltott. Nem kezd ma a kapuban Caballero, a védelemben Salvio, a középpályán Acuna és a csatársorban Meza sem. Bekerült viszont a csapatba Franco Armani, aki a kaput őrzi majd a góloktól, Caballero tehát nem úszta meg olcsón a horvátok ellen vétett elképesztő hibáját. Salvio helyére Rojo került vissza, Acunát Banega váltja a középpályán, Messi társa pedig a csatársorban Higuaín lesz.
Elképesztően nehéz feladat következik tehát az argentin válogatott számára, és már nincs a saját kezében a csapat sorsa. Ebből így mi lesz? Ez az este nagy kérdése!


A nigériai kezdőcsapat: Uzoho – Balogun, Omeruo, Ekong – Moses, Etebo, Mikel, Ndidi, Idowu – Iheanacho, Musa Szövetségi kapitány: Gernot Rohr
Az argentin kezdőcsapat: Armani – Tagliafico, Rojo, Otamendi, Mercado – Di María, Banega, Mascherano, Enzo Pérez – Higuaín, Messi – Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli
Játékvezető: Cüneyt Cakir (Törökország)


1. perc: Tiszta zöldben játszik ma Nigéria csapata, kék-fehér csíkos mez, fekete rövidnadrág az argentinoké, az afrikai csapat kezdi ezt a meccset! A török Cüneyt Cakir sípszavára indulhat a labda!
8. perc: Messi-Banega-Tagliafico a labda útja, végül a védő tüzel balról a bal felső fölé!
13. perc: GÓL!!! VEZET ARGENTÍNA!!! Banega ugratja ki Messit a jobboldalon, ő elviszi 8 méterig lehagyva a védőjét, majd a kapu baloldalába bombáz! Ebben a pillanatban Argentína a második helyen! 0:1 Lionel Messi is megérkezett végre a vébére!
19. perc! Etebo könyökölt oda Di Maríának, Cüneyt Cakir sárgalappal jutalmazta a mutatványt, Etebo nem érti!
27. perc: Most Higuaínt ugratják ki a jobboldalon, hat méterről Uzohóba lő a csatár, akit ápolni kell!
32. perc: Balogun kap sárga lapot, miután felrúgja Di Maríát, aki egy kiugratással mehetett volna kapura! MESSI!!! A JOBB KAPUFÁRA LŐ! Uzoho nem ér hozzá!
45. perc: Két perc hosszabbítást követően vége az első félidőnek!


Vezet, továbbjutásra áll és dominál egyelőre ezen a mérkőzésen az argentin válogatott, amely sokkal jobban játszik, mint az előző két körben! Nigéria szinte semmit nem mutatott, bármi is volt játékban az elképzelés annak megvalósítását ellehetetleníti az argentin védekezés! Jelenleg Nigéria kieső, de várjuk meg, ki tud-e találni valamit Gernot Rohr?


46. perc: Cserél Nigéria a szünetben! Ighalo jön a pályára, Ihenacho marad a kispadon, az argentinok kezdik a második félidőt!
49. perc: TIZENEGYES! Egy szögletnél a bíró szerint Mascherano rántja le Balogunt! A középpályás mindenre esküszik, hogy nem tett ilyet, de ez nem hatja meg Cüneyt Cakirt!
51. perc: Víctor Moses áll oda és magabiztosan rúgja be! Egyenlít Nigéria! 1:1
61. perc: Cserélnek az argentinok! Enzo Pérez helyére Pavón áll be! Ez volt az első argentin csere!
64. perc: Banega megtapossa Ndidi bokáját, megkapja érte a sárgalapot!
71. perc: MAJDNEM!!! Ighalo baloldali beadását Ndidi lövi centikkel kapu fölé!
72. perc: Argentin csere! Di María hagyja el a pályát, Meza érkezik a helyére! 18 perce maradt Argentínának, hogy újra átvegye a vezetést és megnyerje a meccset!
73. perc: Rojo felszabadít Musa elől középen felugorva, a nigériai játékosok kezezést reklamálnak, Cüneyt Cakir megnézi! Rojo fejese valóban a saját kezére pattant, de ez szerinte nem szándékos! Nincs tizenegyes! Jó döntés!
79. perc: Argentin csere! Taglafico jön le a pályáról, Agüero érkezik! Védőt vált csatár, mert támadni kell!
85. perc: ÓRIÁSI DUGÓ 12-RŐL! MARCOS ROJO!!! Mercado jobboldali beadását kapásból a jobb alsóba zúdítja középről! Vezet Argentína és így továbbjuthat! 1:2!
91. perc: Bajban Nigéria! Ezért jön Iwobi egy csere keretében Omeruo helyére!
94. perc: Messi még kap egy sárgát időhúzásért, de ez őt már különösen nem érdekli! Mert lefújja a mérkőzést Cüneyt Cakir!


A második félidőben Mascherano ostoba hibájából kapott tizenegyes után az argentin csapat egy kicsit tanácstalan lett, de a cserék egyértelműen feldobták a játékot náluk. A nigériai csapatnak volt egy 15-20 perces jó időszaka a gólja után, de végül is az argentinok addig nyomtak, amíg csak bepasszíroztak egy gólt az afrikaiaknak, akik így a csoport harmadik helyén zárnak! Ne áruljunk zsákbamacskát! Ezzel a győzelmével a második helyre jött fel és ott is zárta csoportküzdelmeket az argentin csapat, akik így a franciák ellen mennek a nyolcaddöntőben!                                                                                    (Haász Rudolf )

Utoljára frissítve: 2018-06-26 23:11:22

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pécsett rendezik meg a Tervezz te is ökoházat! országos verseny döntőjét.
Bővebben >>