. Ma Emma napja van.
Aviatika – Pécs repüléstörténetéből
2019-06-30 13:33:10
Aviatika – Pécs repüléstörténetéből

Aviatika – Pécs repüléstörténetéből

Pécsett a Vasváry-házban a repülés szerelmesei megcsodálhatják a „Szöcske” légcsavarját.
 
Papír repülőgépmodellt, valamint origami (légipostai) borítékot egyaránt hajtogathatnak a látogatók az Aviatika – Pécs repüléstörténetéből című kiállításon Pécsett Vasváry-házban. A 2008 óta létező, felfrissített, kiegészített utazó tárlat Pécs 1937-ben készült légi felvételével egészült ki, amelyre ránagyítva a város egykori utcái, terei fedezhetők fel.


Pécs felett az első légi jármű – egy meleg levegővel töltött hőlégballon – az 1880-as évek közepe táján jelent meg, de ekkor még leszállás nélkül tovaszállt. Az egyik legsikeresebb pécsi általános kiállítás és vásár idején a lakosság már kézzelfogható közelségbe került egy ilyen járművel. A bemutató alig volt több cirkuszi látványosságnál, mégis a szembesülés az emberi repülés lehetőségével városunkban igazi szenzációnak számított, amit hivatalos léghajóünnepély kísért.


A baranyai megyeszékhely korán kapcsolódott az országos, főleg fővárosi repülési törekvésekhez. Szinte a rákosi „ősrepülőkkel” egy időben kezdte meg kísérleteit Faludy Károly színművész, a pécsi társulat tagja, aki emellett saját építésű repülőgépmodelljeivel illusztrált előadásokat tartott Pécsen kívül Újvidéken is.  


Városunkban 1930-tól 1955-ig a mai Uránváros területén repülőtér működött, és az ország első közterületi hősi repülő emlékművét 1992-ben is Pécsett, az egykori repülőtér területén állították fel. Baranya székhelye 1968-ig aktív részese volt a belföldi légi forgalomnak, és az első magyar gépeltérítés is pécsi járathoz kötődik.


A fenti történetek mellett egyéb érdekes epizódokat  is olvashatunk Pécs repüléstörténetéből annak a kétnyelvű - magyar-angol - utazó kiállításnak a tablóiról, amelyet 2008-ban, a Janus Pannonius Múzeum Történeti Osztálya - Várostörténeti Múzeum -  a Magyar Veterán Repülők Szövetségének pécsi csoportjával, illetve a Baranya Megyei Ejtőernyős Klubbal együttműködve hozott létre.


A kiállítást a szervezők újabb múzeumi szerzeményekkel és magángyűjtők tárgyaival, továbbá Pécs 1937-ben készült légi felvételével egészítették ki, amelyre ránagyítva a látogatók maguk fedezhetik fel a város egykori utcáit, épületeit, tereit. Látható többek között az 1930-ban épült és 1945-ben lebombázott repülőgéphangár makettje, illetve az első Pécsett készült és repült ultrakönnyű repülőgép, a „Szöcske” légcsavarja. A kiállításban papír repülőgépmodellt és origami (légipostai) borítékot hajtogathatnak a látogatók.
 
A tárlat november 2. között látható a  Vasváry-házban.

Utoljára frissítve: 2019-06-30 13:45:31

További híreink
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben
Nemzetközi díjra jelölték Bacskó Tündét
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jelöltje az Elle Awards Az év színésznője díjára.
2024-04-13 22:04:57, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
Bővebben >>