(jegyzet)

Megint csak ülök itt Pécs szélén  ebben a kicsi szobában a rengeteg dologgal körülvéve és az van, hogy nem tudom, mi van.  

Előttem egy Ronaldinho poszter, egy gimnáziumi osztálytabló, egy emléklap a Buzánszky Kupáról, melyet azért kaptam, mert szervezők megítélése szerint kiváló tudósítói munkát végeztem önkéntes riporterként gimnazista koromban. Aztán itt van még az Absolutorium, melyet ballagásom emlékére kaptam. Aztán itt van még az asztalon néhány számítógépes játékszoftver és öt kivételével az összes ATB album meg egy kép a tizenhat éve halott dédnagyanyámról. Szóval itt ülök, ezzel a rengeteg dologgal körülvéve és az van, hogy nem tudom, mi van. A konkrétumok kedvéért kifejtem, mire gondolok!

Nem értem, mit akar az MLSZ. Januárban kinevezték Pintér Attilát a magyar labdarugó válogatott szövetségi kapitányának, mondván taktikailag kiválóan felkészült magyar edző, ismeri a magyar mezőnyt meg ilyesmi. Már akkor óriási ellenszenv vette körül a mestert. Nyolc hónap alatt játszottunk négy meccset, ezek közül csak egynek volt igazi tétje. Az MLSZ és a szurkolók türelme nagyjából két hete elfogyott. Pintérnek, akinek egy kommunikációs tréninggel kihúzták a „méregfogát”, mennie kellett. Pintér Attilát azért küldték kommunikációs tréningre, mert egyrészt nem tudott folyamatosan beszélni („az van, hogy öööööö…”) másrészt, ha nem is a sajtónak adott nyilatkozatokban, de a pálya szélén káromkodott, mint a kocsis. Itt jegyzem meg, hogy azokra, akik jelenleg a magyar válogatottat alkotják, rá is fér, hogy időnként ordenáré káromkodást kapjanak a nyakukba. Mert ha másképp nem is, így lehet őket motiválni, el lehet érni, hogy a mindenkori szövetségi kapitány tiszteletet harcoljon ki magának az öltözőben. Pintér Attilától ezt a lehetőséget vették el, amikor kommunikációs tréningezni küldték.

Márpedig időnként szükség van az ordenáré hangnemre, mert tudomásul kell vennünk, hogy nekünk jelen pillanatban nincsenek válogatott szintű futballistáink. Csak huszonhárom, mentálisan gyenge, a pályán összevissza szerencsétlenkedő, zselézett hajú idióta, akik minden alkalommal kocognak 90 percet válogatott meccs címén, majd csodálkozva nézik az eredményjelzőt, amin az áll, hogy kikaptak. Pintér tehát

ment, Dárdai Pál jött, az MLSZ részéről hosszú távú koncepció szemmel láthatóan nincs, leszámítva a stadionok építését. Ami a Hertha Berlin korábbi játékosát illeti, örülnék a személyének, ha nem december 31-ig, hanem hosszabb távra vállalta volna a feladatot. Amúgy ez az álláspont is érthető, a német fővárosban neki most stabil munkája van, nem igazán akar fetrengeni abban a mocsárban, amit magyar focinak hívnak. És ebben a mocsárban kiskirály Csányi Sándor, aki, ha ugyanúgy irányítaná az OTP-t, ahogy teszi ezt az MLSZ-szel, akkor a bank már réges-régen tönkrement volna. Csányi Sándor nem fog megváltozni. Marad a bankban már megszokott arrogáns stílus, marad a csak verbálisan létező felelősségérzet, maradnak az üresen kongó, új stadionok. Gasztronómiai párhuzamot vonva: hiába van felújítva egy étterem, hiába újak a főzőedények és a tányérok, ha a szakács szarul főz, senki nem fog betérni az étterembe lakmározni. Az új stadionoknak tehát nem sok értelmük van, ha a bennük mutatott játék minősége finoman szólva sem jó. Kiment az északírek elleni válogatott meccsre 20 ezer ember, de nem látott semmi biztatót.

Miután tehát kommunikációs tréningre küldve teljesen tönkretettek egy magyar szinten viszonylag jónak mondható edzőt és hoztak egy Dárdai Pált a helyére, ez utóbbitól sem várhatunk csodát, mert három meccs alatt nem tud lelket verni a csapatba és nem tudja megoldani az EB-kvalifikáció jelentette súlyos problémát Egyébként az elmúlt 28 évben sem várhattunk csodát senkitől. Ahhoz, hogy valami alapja mégis legyen a fejlődésbe vetett hitnek, a következő három meccsből (Románia, Feröer-szigetek és Finnország ellenében) hármat kellene nyerni, de én erre esélyt nem látok. Sőt, én már feladtam, hogy a magyar foci bármikor bárhova juthat az erkölcsi szemétdombon kívül. Ott pedig bármelyik nagyképű, önmaga fontosságát fennen hangoztató edző vagy MLSZ-vezér lehet kiskakas, király. Addig tehát, amíg szemmel látható fejlődést nem látok, a magam részéről befejeztem a magyar focival való foglalkozást.

A fejlődés eljöveteléig itt ülök, ebben a pécsi kis szobában, töprengek az abszurd magyar focin, de nem írok róla. Csak siratom szegény nagyapámat, aki a mindszentgodisai templom tövében rugdosta annak idején a bőrt kiskamaszként, és aki most, ha letekint az égből, elkezd forogni a sírjában, mert amit magyar foci fronton lát, attól nem lesz kellemesebb a fekhelye szegénynek. És persze siratom a magyar focit is, az Aranycsapat már nem élő tagjait, Grosics Gyula bácsival kezdve. Mást sajnos úgysem tehetek, mert én túl kicsi vagyok ehhez!
(Haász Rudolf)