. Ma Andrea napja van.
Az ajtó a Harmadikban
2019-03-27 02:54:10
Az ajtó a Harmadikban

Az ajtó a Harmadikban

A Spirit Színház   előadásában  március 28-án este fél 6-kor és fél 9-kor lesz látható a Pécsi Harmadik Színházban Szabó Magda: Az ajtó című regényének színpadi  változata.


A Czeizel Gábor által rendezett darabot  2016 óta nagy sikerrel játsszák, ami a 34 nyelvre lefordított mű örök emberi értékeire helyezi a hangsúlyt.  A női lélekábrázolás mestereként is gyakorta emlegetett Szabó Magda regényét Bereményi Géza alkalmazta színpadra, négy szereplő viszonyrendszerébe sűrítve a világszerte ismert prózai alkotást.


Mint ahogy Petővári Ágnes  színikritikájában is olvasható:  Az ajtó két asszony különleges kapcsolatáról szól. Nem sok hasonlóság akad közöttük, gyökeresen más a társadalmi helyzetük, tanultságuk, műveltségük, életkoruk; az egyik Molnár Anna, aki Szabó Magda alteregója, a másik pedig Szeredás Emerenc, a háztartási alkalmazott. Az írónő a fiatalabb, a tanultabb, a szavak mestere; a bejárónő az idősebb, a hat elemit végzett, a cselekvés embere. Szívük nyitottságában, az emberi fájdalmak iránt tanúsított érzékenységükben, lelki rezdüléseikben viszont módfelett azonosak. Eleinte gyanakvóan méregetik egymást, Annának nagyobb szüksége van Emerencre, mint fordítva. Lassan-lassan azonban felengednek, kialakul közöttük a kölcsönös megbecsülésen, már-már szereteten nyugvó bizalom. Emerenc mindig zárva tartott lakásajtaja, ami mögött a háztömb lakói sötét titkokat sejtenek, egyszer még az is megnyílik Anna előtt… Az előadástól a néző azt kapja, amit elvár: nemesen szórakozik, elgondolkodhat a látottakon, elmélázhat az emberi lét nagy kérdéseiről, életről, halálról, barátságról, önzetlenségről, kitartásról, felelősségvállalásról.


A Spirit Színház előadását a közönség és a szakma élénk érdeklődése kíséri, az ítészek egybehangzó véleménye szerint Emerencként Hegyi Barbara nyújt emlékezetes alakítást, a Molnár Annát megszemélyesítő Nagyváradi Erzsébettel alkotott kettősük elementáris erejű, igazi jutalomjáték. A professzor szerepében Perjés János lép színpadra, a regény több szereplőjéből összegyúrt Sutu figuráját pedig Nagy Enikő formálja meg sokszínűen.

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
Bővebben >>