. Ma Csongor napja van.
Az elkövetőknek semmi sem volt szent
2022-07-28 20:10:03
Az elkövetőknek semmi sem volt szent

Az elkövetőknek semmi sem volt szent

Vádat emelt a lothárdi templomot megrongáló fiatalokkal szemben a Pécsi Járási Ügyészség.

Az öt fiatal 2021. június 4-én este együtt szórakozott Lothárdon, egyikük nagyanyjának házában. Alkoholt fogyasztottak, majd négyen elindultak a falu templomához, hogy ott tovább igyanak és zenét hallgassanak. Egy kerítés mellett haladtak el, amit az egyik vádlott rugdosni kezdett. Ebbe bekapcsolódtak társai is.

Ezt követően  mindannyian visszamentek a házba, ahonnan hajnalban a négy vádlott ismét elindult a templomhoz. Alkoholt és energiaitalt vittek magukkal. A templomhoz érve az egyik fiú kifeszítette a harangláb fa ajtaját, bementek a templomba, ahol tovább ittak, az üres üvegeket a padlóra dobálták, valamint az egyik falat is leöntötték.

Később rágyújtottak, melyek során két oltárterítőt és egy padpárnát kiégettek, a csikkeket szétdobálták. A padokon elhelyezett párnák közül többnek a rögzítőszalagját eltépték. Az egyik fiú a sekrestye ajtaját is berúgta, annak az üvege kitört. A sekrestyében szekrényekből kidobálták a miseruhákat.


Az egyik vádlott a templomban kezével és könyökével kitört két ablakot, véres kézzel beszennyezett egy, a templomról készített képet.
Egy másik  szintén kitört  két ablakot, valamint a földre dobott egy képet. Ez a két fiatal több szobrot is megrongált, eltört. A templom feldúlása után a fiatalok visszaindultak a házba, egyikük útközben egy közelben leállított gépkocsi visszapillantó tükrét is kihajlította.

A vádlottak a rongálással a plébániának összesen 924.960 forint kárt okoztak, a megrongált tárgyak egy része használhatatlanná, javíthatatlanná vált. Az okozott rongálási kár túlnyomó része két fiatalhoz köthető, őket az ügyészség vallási tisztelet tárgya megsemmisítésével elkövetett rongálás bűntettével vádolja, ami egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  A többit csoportos garázdasággal, illetve kisebb kárt okozó, vallási tisztelet tárgya megrongálásával elkövetett rongálás bűntettével vádolja az ügyészség, ezeknek a bűncselekményeknek a büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.

A Pécsi Járási Ügyészség indítványa a legsúlyosabb bűncselekményt elkövető két vádlottal szemben felfüggesztett fiatalkorúak fogháza, két vádlottal szemben jóvátételi munka, egy fiatallal szemben próbára bocsátás.

Valamennyi vádlottal szemben indítványozta az ügyészség pártfogó felügyelet elrendelését.

Utoljára frissítve: 2022-07-28 20:34:28

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>