. Ma Auguszta napja van.
Az idei évadban ősbemutatót is tartanak
2016-08-26 23:43:55
Az idei évadban ősbemutatót  is tartanak

Az idei évadban ősbemutatót is tartanak

Bővelkedni fog páratlan darabokban, nagy sikerű előadásokban  a Pécsi Nemzeti Színház ebben az évadban is, e mellett befejeződik az épület külső és belső felújítása.

A pécsi színház ebben az évadban műsorra tűzi Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékát és Giuseppe Verdi Macbethjét, a Pécsi Balett  pedig színre viszi Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című művét, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét decemberben mutatják be a nagyszínházban.

Látható lesz még Eisemannn Mihály, Zágon István és Somogyi Gyula Fekete Péter című operettje, a Meseautó című zenés vígjáték és Reginald Rose bűnügyi játéka, a Tizenkét dühös embert is.

A kamaraszínházban színre viszik Szűcs Zoltán Addikt című művét, amelynek ősbemutatóját októberben tartják. Műsorra tűzik még Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című színpadi játékát, valamint Anders Thomas Jensen Ádám almái című filmjének színpadi adaptációját. A kaposvári Csiky Gergely Színház Bagossy László mesejátékával, A sötétben látó tündérrel vendégszerepel októberben Pécsett.  A Kodály Központban a Pannon Filharmonikusokkal közösen létrehozott Bartók esten a zeneszerző két egyfelvonásos táncjátéka lesz látható.

Mindezek mellett az új évadra részben a megújul a színház épülete is.  Szeptember elejére elkészül a nagyszínház födémszerkezete, a díszletraktár munkálatai várhatóan október közepére fejeződnek be.


Az önkormányzat az elmúlt évbe  68 millió forintos „gyorssegélyt” különített el a felújításokra, amikor is egy átfogó műszaki vizsgálat során kiderült, statikailag több ponton is sürgőssé vált  az épület  szerkezetének megerősítése. A Pécsi Nemzeti Színház épületét utoljára 1980-ban újították fel teljes egészében, ugyan 2009-ben megerősítették a főhomlokzatot és a kőerkélyt, belül a nézőtér feletti kupola, a zenekari árok boltozata és egy díszletraktár még problémás maradt.

Utoljára frissítve: 2016-08-30 13:14:56

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Határtalan lehetőségek az agykutatás hónapján kognitív képességeink fejlesztésére.
Bővebben >>