. Ma Andrea napja van.
Az örökzöldek az örök élet szimbólumai
2021-12-25 10:50:58
Az örökzöldek az örök élet szimbólumai

Az örökzöldek az örök élet szimbólumai

Már az ókori népek hitvilágában is központi helyet foglalt el az örökzöld növények tisztelete.

Fenyőfát először, egyes kutatások szerint Németország területén díszítettek valamikor a 16. században. Pesten az elsőt valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben. Bár a keresztény országok karácsonyi szokásai között rengeteg különbséget fedezhetünk fel, a karácsonyfa-állítás mégis közös pont. A szokás gyökerei azonban ennél régebbre nyúlnak vissza, hiszen „életfákra” vonatkozó utalásokat már az ókori egyiptomi és zsidó kultúrkörben is jelen voltak, ahogy az örökzöldek is megjelentek ebben az időszakban az örök élet szimbólumaiként.

Amit biztos, hogy protestáns közvetítéssel jutott el hazánkba a karácsonyfa és kezdetben csak az arisztokrácia vette fel szokásként. Maga az elnevezés a XVI. században például még nem az ünnepi fát jelentette, hanem a földesúrnak karácsonyi adóként beszállítandó tüzelőt.

Az első fenyőt Brunszvik Teréz grófnő, a magyarországi óvodák megalapítója állította fel saját birtokán, Martonvásáron 1824-ben. Tömegesen csak a XIX. században terjedt el, és a század második felére már a csillogó díszítés volt jellemző.

Korábban almával, dióval és ostyával díszítették, majd megjelentek a fából és textilből készült díszek, illetve az édességek és a gömbök is, amelyek a paradicsomi fa almáját jelképezik – míg a girlandok és szalagok a fára tekeredő kígyót szimbolizálják. Az édesség sok országban díszítőelem, azonban a szaloncukor magyar jellegzetesség.

A fa csúcsára állított csillag vagy fényes csúcsdísz a betlehemi csillagot jelképezi, ezzel segítve a napkeleti bölcsek útját. Ehhez kapcsolódik az is, hogy vízkeresztkor bontják le a karácsonyfát, ugyanis a bölcsek január 6-án érkeztek meg Betlehembe, már nincs szükségük az utat mutató csillagra. Ennél korábban megválni tőle viszont balszerencsét hoz legalábbis a pogányok hite szerint, ők úgy vélik, az örökzöldekben fény lakozik, amit a téli napforduló és az új év beköszöntével vissza kell adni a természetnek, ezzel megalapozva az év hátralevő részére a bőséget és jólétet.

Honnan és hogyan kerül a fenyőfa az otthonunkba? Sokan nem tudják, hogy a karácsonyfának kivágott fenyőket kifejezetten erre a célra termesztik, és nem kell erdőket kivágni a karácsonyfa-állítás hagyománya miatt. Ráadásul a termesztőknek nem kevés munkájába kerül, hogy felneveljék a karácsonykor házunkba kerülő fenyőfákat. A legtöbb kivágott fenyőfa, már elmúlt ötéves, ahhoz ezt a kort eladható formában érjék el, sokat kell tenniük a karácsonyfa-termesztőnek.

A fenyőfákat ősszel vagy tavasszal telepítik, minden kivágott fa helyére egy újat ültetnek, ezzel minden évben lesz kitermelhető fa az ültetvényekben. Annak érdekében, hogy ideális formájúak legyenek, folyamatosan alakítják a koronájukat. Nem hagyják, hogy a fák lombja elsűrűsödjön, túlterebélyesedjen vagy nem kívánatos formában fejlődjön tovább. A termesztők ezért az év során többször szemrevételezik a fákat, és lemetszik a nem odaillő ágakat.

Utoljára frissítve: 2021-12-25 10:51:18

További híreink
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben
Nemzetközi díjra jelölték Bacskó Tündét
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jelöltje az Elle Awards Az év színésznője díjára.
2024-04-13 22:04:57, Hírek, Környezetünk Bővebben
A versek veszik birtokba a várost
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
2024-04-09 21:59:42, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>