. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Bebizonyították, képesek összefogni
2014-03-31 20:13:48
Bebizonyították, képesek összefogni

Bebizonyították, képesek összefogni

Összesen több mint huszonhatezer választópolgár vetette fel magát a német nemzetiségi névjegyzékbe – közülük 15.455-en kérvényezték, hogy az áprilisi országgyűlési választásokon a Német Listára szavazhassanak.

Ez az eredmény nagy valószínűséggel nem elég ahhoz, hogy a hazai németség teljes mandátummal rendelkező képviselőt juttathasson a Parlamentbe, ezért a következő ciklustól minden bizonnyal országgyűlési szószóló képviseli e népcsoportot. Az eredményt a németek listavezetője, Heinek Ottó értékelte.

- Mindenekelőtt köszönet azoknak, aki március 21-ig regisztráltak a német nemzetiségi névjegyzékbe – hangsúlyozza Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke.  – Sajnos nem sikerült elérni a megcélzott legalább huszonötezeres számot, ezért szinte biztos, hogy nem lesz teljes mandátummal rendelkező képviselője a német kisebbségnek a Parlamentben. Meg kell elégednünk azzal, hogy nemzetiségünket az országgyűlésben szószóló képviselje, aki természetesen így is sokat tehet majd azért, hogy javuljanak a nemzetiségi oktatás, a civil szervezeteink és önkormányzati rendszerünk működési feltételei. Ám a reméltnél kevesebb regisztráció ellenére sem mondanám, hogy teljesen elégedetlen vagyok! Máshonnan közelítve sikeresnek ítélem az elmúlt hetek kampányát, ugyanis több tízezer embert tudtunk megszólítani, akik biztosan elgondolkoztak a célkitűzéseinken. A rendezvényeink generációkon átívelően igazi közösségi élményt nyújtottak minden résztvevőnek. Az igaz, hogy már január elejétől lehetett regisztrálni, de mi az intenzív kampányunkat anyagi okok miatt csak március elején indíthattuk el. Ez utóbbit számba véve sem tekinthetem kudarcnak az eredményt.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata helyi és országos akciókkal igyekezett felhívni a figyelmet a regisztráció fontosságára. Az egyes településeken aktivistáik tájékoztatták a nemzetiség tagjait arról, miért és miképp kell felvetetniük magukat a névjegyzékbe. Eközben országos médiakampány is indult, és amellett különféle, az összetartozás érzését erősítő megmozdulásokat szerveztek: az ország több régiójában úgynevezett villámcsődületeket tartottak, meghonosítva ezzel a német nemzetiségi flashmob fogalmát. Emberek százai vettek részt ezeken, hagyományos sváb fúvószenével és közös énekléssel hökkentették meg az utca járókelőit.

Az országos önkormányzat – a Magyarországi Német Fiatalok Közösségével együttműködve - választási kampányában a közösségi média eszközét is igénybe vette. Annak segítségével emberek ezreihez juttathatta el választási üzeneteit spotok, videóüzenetek, kisfilmek formájában.  Felhívásukra több hazai német kultúrcsoport – szintén az összetartozást demonstrálandó – elkészítette a saját választási videóját, s a Facebookot segítségül hívva közvetítették egyértelmű álláspontjukat a regisztrációval és a választással kapcsolatban.

“Tyerünk, és nyerünk!” – még ez év január elején így szólította együttműködésre Heinek Ottó a német nemzetiségieket. E játékos, a német nyelvjárás sajátosságaira utaló felhívás lett végül a kampány egyik szlogenje.

Mint az országos önkormányzat elnöke  elmondta, a regisztráció kimenetele ellenére több mindent nyert a hazai németség az elmúlt időszakban. Egyrészt tanulságot a jövőre vonatkozóan, másrészt pedig azt a jóleső tudatot, hogy a német nemzetiség képes a széleskörű összefogásra. Bebizonyosodott továbbá immár a gyakorlatban is, amire az országos önkormányzat számos alkalommal figyelmeztette a törvényhozást, a nemzetiségek parlamenti képviseletére született szabályozás még a legnagyobb létszámú közösségek számára sem kínál jó megoldást.

Utoljára frissítve: 2014-03-31 20:17:05

További híreink
Varieték hangulata a Zsolnay Negyed Éjszakáján
Exkluzív éjszakai tárlatvezetések, tűzshow, gyerekprogramok, slam poetry, koncertek, bűvész és akrobata előadások várják az érdeklődőket Pécsen a Zsolnay Negyedben.
2023-09-15 02:18:53, Hírek, Fókuszban Bővebben
A SzínHáz borai: Rozé ‘22 és a Summa Merlot
Folytatódik a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Tudományegyetem együttműködése.
2023-05-26 22:58:29, Hírek, Fókuszban Bővebben
Energiatudatosság és a mesterséges intelligencia
Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia lesz a XVI. Pollack Expo fókuszában.
2023-04-12 02:22:41, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
Bővebben >>