. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Befolyásolta a tanút
2017-02-02 11:40:08
Befolyásolta a tanút

Befolyásolta a tanút

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki az ellene indult büntetőeljárásban egy tanút akart befolyásolni.

A férfi ellen a Komlói Rendőrkapitányság folytatott nyomozást lopás bűntette miatt. Az eljárás során őt gyanúsítottként hallgatták ki, mely gyanúsítás szerint egy mecseki vadászházból kukoricát lopott.  A  kihallgatás során  tagadta a bűncselekmény elkövetését, védekezésül előadta, hogy a kukoricát egy ismerősétől kapta, hogy értékesítse azt. A gyanúsított ezt követően felkereste a vallomásában megjelölt ismerősét és megkérte arra,  tanúvallomása során az ő védekezését támassza alá, vagyis hogy a kukoricát tőle kapta.

A tanút a nyomozó hatóság a későbbiek során kihallgatta, ő azonban a férfi felhívása ellenére valós tartalmú vallomást tett, elmondta, hogy ő nem adott kukoricát a gyanúsítottnak.

A férfi azzal, hogy a büntetőeljárásban a tanút hamis tanúzásra akarta rábírni, megvalósította a büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntettét, mely bűncselekmény büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés.

Utoljára frissítve: 2017-02-02 12:02:13

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen....
Bővebben >>