A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúl Régiója komplex szociális rendszert épít ki a fogyatékkal élő felnőttek és családjaik támogatására.
Új szociális ellátással bővült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szolgáltatási portfóliója a Dél-Dunántúlon: március elején nyílt meg a fogyatékos felnőttek számára elérhető támogatott lakhatási szolgáltatás Pécsen. A fejlesztéssel a Szeretetszolgálat arra a régóta fennálló igényre próbál megoldást találni, hogy a fogyatékkal élő ellátottaknak kiszámítható módon nújtson lakhatást. A fejlesztés valódi, hosszú távon is biztonságot jelentő megoldást kínál azoknak a családoknak, akik évek, évtizedek óta gondoskodnak fogyatékkal élő hozzátartozójukról, és egyre nagyobb kihívást jelent számukra a jövő tervezése.
A támogatott lakhatás elindításával Pécsett immár öt, egymásra épülő intézményi ellátást nyújt a Szeretetszolgálat a fogyatékkal élőknek. Ezek elemei a Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, a Nappali Intézmény, a Támogató Szolgálat, valamint a most elindult Támogatott Lakhatás mellett védett munkahely keretein belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása is része.
Az újonnan megnyílt támogatott lakhatás integrált szolgáltatásként működik, elsősorban azoknak jelent perspektívát, akik jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat pécsi nappali intézményének ellátottjai, vagy a jövőben tervezik, hogy igénybe veszik ezt a szolgáltatást. A támogatott lakhatás személyre szabott, az önállóságot ösztönző lehetőség, és főként azoknak jelent kapaszkodót, akik élethelyzetükben hosszabb távon is képesek az önálló életvitelre, de bizonyos korlátaik miatt kevesebb, több támogatásra van szükségük.
Az első ütemében öten költöznek be márciusban folyamatosan, egyéni szükségletekhez igazodva. Az épület felső szintje várhatóan a nyár folyamán készül el, ahol további hét fő elhelyezésére nyílik lehetőség. Összesen tizenketten vehetik majd igénybe a Szeretetszolgálat által nyújtott lehetőséget.
Az új szociális ellátás egy olyan hiánypótló lehetőség, amelynek segítségével a Szeretetszolgálat a rájuk bízott felnőtteket valóban komplex módon tudja végigkísérni egész életútjukon. A fejlesztő oktatástól a nappali ellátáson át, a támogatott lakhatásig és a megváltozott munkaképességű emberek számára fenntartott munkahelyekig. Sok szülőnek komoly dilemmát okoz, hogyan tudják idősödve is megoldani gyermekük gondozását és biztonságát. Az új intézmény erre az igényre ad kézzelfogható választ.
A fejlesztés nemcsak Pécsett jelent mérföldkövet, hanem a terveik között szerepel, hogy a Dél-Dunántúlon hasonló szolgáltatásokat indítanak el Siófokon, Marcaliban és Dunaföldváron is, ahol már jelenleg is működnek fogyatékkal élőket támogató ellátások.