. Ma Andrea napja van.
Bűnösek emberi test tiltott felhasználásában
2025-03-14 23:26:53
Bűnösek emberi test tiltott felhasználásában

Bűnösek emberi test tiltott felhasználásában

Emberi test tiltott felhasználása miatt ítéltek el egy korábbi klinikaigazgatót és egy boncmestert Pécsen.


Az ügy egészen 2019-ig nyúlik vissza, amikor neves hazai és külföldi fül-orr-gégészek részvételével rendeztek meg egy konferenciát. A kurzus során egyedülálló lehetőség nyílt a hallás rendszeréhez kapcsolódó anatómiai régiót érintő műtétekhez elengedhetetlen sziklacsont fúrásának gyakorlására eredeti, holttestekből származó csontokon. Az ehhez szükséges sziklacsontok beszerzését az egyik klinika akkor igazgatója vállalta el  és száz csontot rendelt illegálisan a klinikaigazgató a boncmestertől, ahelyett , hogy beszerezte volna a szükséges engedélyeket, A  száz sziklacsontért egyenként 2500 forintot ajánlott fel, amelyeket  2018-ban elhunytakból szervezetéből  távolított el a boncmester anélkül, hogy ezt jegyzőkönyvben rögzítette volna. Az ügy harmadik vádlottja új műtéti technikát tanult két hónapos külföldi kiküldetésén, ahová 8 sziklacsontot vitt magával szabálytalanul. Minderre azután derült fény, hogy 2019 májusában egy ismeretlen levélíró e-mailben értesítette a klinikát arról, hogy az alagsorban formalinnal teli vödrökben tárolnak csontokat.


A Pécsi Törvényszék két vádlottat emberi test tiltott felhasználása bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért az igazgatót 1 év 8 hónap – végrehajtásában 2 év 6 hónapra felfüggesztett – szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, a boncmestert 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra ítélte, míg a harmadik elkövetőt felmentette.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, illetve a felmentett vádlott bűnösségének megállapításáért fellebbezett. A vádlottak és védőik felmentésért, illetőleg enyhítésért fellebbeztek. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést annyiban módosította, hogy az elítélt vádlottak esetében korrupciós bűncselekmény megállapítását,   és a vádlottak büntetésének súlyosítására tett indítványt.

Utoljára frissítve: 2025-03-14 23:27:21

További híreink
Bűnügyi felügyelet alatt a kegyetlen nevelőszülők
Bűnügyi felügyelet alá kerültek személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt a finn nevelőszülők.
2025-03-21 22:01:40, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Prostitúcióra kényszerítette a főbérlőjét
A Baranya Vármegyei Főügyészség vádat egy nő ellen, aki szállásadóját prostitúcióra kényszerítette.
2025-03-09 21:54:52, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kihasználták a hajléktalan nőt
Jogerőre emelkedett az emberkereskedelem és kényszermunka bűntette ügyében született ítélet.
2025-02-18 21:08:25, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Innováció és közösségépítés a belváros szívében, a KalandPortál Pop-Up képregénybolt és a Márkád Kódja Pop-up...
Bővebben >>