. Ma Andrea napja van.
Bűnügyi felügyelet alatt a kegyetlen nevelőszülők
2025-03-21 22:01:40
Bűnügyi felügyelet alatt a kegyetlen nevelőszülők

Bűnügyi felügyelet alatt a kegyetlen nevelőszülők

A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy finn állampolgárságú házaspár bűnügyi felügyeletét négy hónapra tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, a sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette alapos gyanúja miatt.


A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított nő 2024. július 8. napján tett bejelentést a rendőrségen, hogy örökbe fogadott gyermeke az előző éjszaka a családi házukból eltűnt, ismeretlen helyre távozott. Elmondta azt is, hogy az utóbbi hónapokban több alkalommal megszökött, de ilyenkor a ház kertjében találtak rá. A kutatás során a bejelentés napján,  21 óra körül a gyermekre a szomszéd ház kertjében találtak rá, aki egy bokor alatt rejtőzött el.


 A nyomozás során a rendőrök  megállapították, hogy a házaspár egy saját és egy örökbe fogadott gyermekükkel 2022. év nyarán költözött Magyarországra, egy baranyai kisfaluba, ahol  saját gyermekük és maguk részére minden szükséges bejelentést elvégeztek, a szükséges iratokat beszerezték, azonban az akkor 12 éves, örökbe fogadott fiuk részére ezt nem tették meg, és iskolába sem íratták be. A fiú 2022. év őszétől 2024. július 8. napjáig iskolai oktatásban nem vett részét és Magyarországon orvoshoz sem vitték egy alkalommal sem


A fiút miután a rendőrök megltalálták a gyermekklinikára szállították. Ott megállapították,  hogy a 14 éves gyerek pelenkát visel, székletét és vizeletét abba üríti. Az ellátása során arra a következtetésre jutottak, hogy a pelenka viselése teljesen indokolatlan.Ezen felül  megállapították továbbá azt is, hogy 2022 végétől úgy nevelték a gyanúsítottak, hogy őt a ház udvarára vagy az utcára csak nagyon ritkán engedték ki, a házból a kijárást neki megtiltották.


Ha a nevelőszülők úgy mentek el a házból, hogy a fiú otthon maradt, akkor rázárták a bejárati ajtót és azt parancsolták neki, hogy az ablak nélküli, a ház légteréből bútorokkal leválasztott kis szobájában kell tartózkodnia. Ilyenkor többnyire a villanyt sem tudta felkapcsolni, mert a távkapcsolót elvették, a villanykapcsolót elrekesztették, mobiltelefonja pedig nem volt.


A házon belül nem engedték szabadon mozogni, a családdal nem étkezhetett, a közlekedőből lekülönített, ablaktalan helyiségben kellett étkeznie. A fürdőszobát, WC-t a házban nem használhatta, ezért volt rajta pelenka állandóan, amit naponta egyszer cseréltek, továbbá hetente egyszer úgy mosdatták, hogy az udvari vízcsapról engedtek hideg vizet és azt slaggal locsolták az udvaron levetkőztetett gyerekre még a téli időszakban is.


A gyanúsítottak 2024. július 7-én úgy távoztak a lakásból, hogy a sértettet az elkülönített szobájába, bútorokkal eltorlaszolva bezárták, majd a bejárati ajtót is.. A sértett a helyiségből úgy tudott kimenni, hogy a szekrény hátlapját felfeszítette, a szekrényen keresztül kimászott és a konyhában lévő erkélyajtót kinyitva kijutott az udvarra, ahol elbújt. A gyanúsítottak hazaérve megtalálták, ismét bezárták, de a fenti módszerrel a gyermek ismét meg tudott szökni.


Az igazságügyi pszichológus szakértő a nyomozás során megállapította, hogy a gyermek korához képest szellemi és érzelmi téren rendkívüli elmaradott. Mind erkölcsi, mind szellemi, mind érzelmi téren fejlődése szempontjából vissza nem fordítható, súlyos veszélyeztetettségi állapotba került.


Mindezek miatt a házaspárt a nyomozó hatóság őrizetbe vette.


A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekményekre kiszabható büntetés kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés. Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak - figyelemmel a várható büntetés súlyosságára és arra, hogy külföldi állampolgárok – szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, az eljárás során elérhetetlenné válnának, ezért a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletüket. A gyanúsítottak a lakóhelyüket képező település közigazgatási területét nem hagyhatják el engedély nélkül.


Az ügyész a bíróság határozatát a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelés érdekében megfellebbezte, a gyanúsítottak és védőik tudomásul vették a végzést.


A bíróság határozata nem végleges.

Utoljára frissítve: 2025-03-21 22:02:04

További híreink
Bűnösek emberi test tiltott felhasználásában
Illegálisan rendelt száz csontot a klinikaigazgató a boncmestertől.
2025-03-14 23:26:53, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Prostitúcióra kényszerítette a főbérlőjét
A Baranya Vármegyei Főügyészség vádat egy nő ellen, aki szállásadóját prostitúcióra kényszerítette.
2025-03-09 21:54:52, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kihasználták a hajléktalan nőt
Jogerőre emelkedett az emberkereskedelem és kényszermunka bűntette ügyében született ítélet.
2025-02-18 21:08:25, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pécsi Fotótavasz keretében négy női fotós képei lesznek láthatók a Zsolnay Negyed m21 Galériájában.
Bővebben >>