. Ma Csongor napja van.
Civil szervezetek hatvan projektje
2018-05-24 02:29:07
Civil szervezetek hatvan projektje

Civil szervezetek hatvan projektje

Hatvan projekt támogatásáról  döntött az Emberség Erejével Alapítvány  februárban az Erősödő Civil Közösségek  első, 2018-as ciklusában.

A Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben megvalósított Regionális Közösségi Központok Programban meghirdetett százmillió forintos keretösszegre 111 pályázat érkezett be a januári határidőig, amelyek forrásigénye csaknem elérte a 200 millió forintot. E beérkezett pályázatokból választották ki a  támogatottak körét.

A Dél-Dunántúlon - Baranya, Tolna és Somogy megyében - megvalósuló közösségi kezdeményezések jelentős részben már  elindultak. A pályázó szervezetek és informális csoportok az eltelt három hónapban már több programot megvalósítottak, a tervezést és az előkészítést követően folyamatosan zajlanak az újabbak.

Többek között  Baranyában Cserkúton színvonalas gyerekprogramok valósultak meg a szülőknek köszönhetően. Szinte hetente szervez közösségi futást, sportrendezvényt Komlón a Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete, a T 20 Darts Club pedig sporttal küzd a bűnmegelőzésért a városban.  Az Almáskeresztúron található Kaba Farm pénteken indítja önkéntes programját, s lát vendégül állami gondozásban élő gyerekeket. A Paléért Egyesület közösség erősítő programokat valósított meg.

Pécsett a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány ifjúsági lelki egészségvédelemről szervezett konferenciát,, de elindultak a Mandala közösségi jóga programjai is. Megkezdődtek a munkálatok a Diabelli Művészeti és Oktatási Alapítvány új pécsi központjában is, hogy innen és itt támogassák a Baranyában élő autista felnőtteket nevelő családokat. Szintén  Baranya székhelyén  talált egymásra a Műintézet és a Moiré egyesület, ők közös rendezvénytér kialakítását kezdték meg a Király utcában. A Műintézet az egész országban egyedülálló interaktív pécsi nyomdamúzeumot hoz létre, a Moiré pedig elektronikai bütyköldét működtet majd fiataloknak. A Nők Összefogása Pécsbányáért túl van első közösségi vásárán, a Nevetnikék Alapítvány pedig még több nevetést visz a Pécsi Gyermekklinika kis betegeinek. A Papír Panír a Vincze utca felszínén folyó Tettye-patakon tart papírhajó versenyt, a hétvégén a Kelet Városi Köz-ért Egyesület szervez közösségi túrát kismamáknak és babáiknak a Mecsekben. ASzenior dalosok nyugdíjas énekesi más csoportokkal történő kapcsolat kiépítésén dolgozik. A Pécs8 csapata iskolákba viszi játékos, ismeretterjesztő vetélkedőit az ECK keretében.

Kaposváron csak a Donner – Császárrét Érték Egyesület sakk-közössége több tucat embert mozgatott meg, szintén a somogyi megyeszékhelyen a Vadvirág Alapítvány az iskolai tanulmányaikat befejező sérült fiataloknak segít munkát és foglalkozást találni – és alakítja a boccia-csapatát.

A szekszárdi Gyöngysor Alapítvány önkéntesei gyümölcsgyűjtéssel segítik a rászorulókat, a Kölyökház Alapítvány a szülői munkaközösséggel közösen elkészített Montessori-eszközökkel, babaházzal bővítette központját a pályázatuk keretében. A szekszárdi tanyavilág biztonságáért őrködő Szőlő-Szem Mozgalom Civil Bűnmegelőzési Egyesület többek között új láthatósági egyenruhákat szerzett be. az „Aztakeservit” Értékőr Egyesület a bázisát és rendezvény helyszíneit fejlesztette Dunaföldváron. Nyolc tüneményes Tolna megyei települést köt majd össze egy különleges szépségű tájon át vezető turistaút: ez a Tolnai Zöldút.

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pia, drog, függőségek. Bár a probléma minden esetben összetett, a legújabb kutatások szerint a háttérben ADHD ...
Bővebben >>