. Ma Mihály napja van.
„Csak tiszta forrásból”
2017-08-27 02:57:26
 „Csak tiszta forrásból”

„Csak tiszta forrásból”

Bartók Bélára és Kodály Zoltánra  emlékezik a Felszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny gálaműsorával  a Filharmónia Magyarország.


Hol volt hol nem volt, volt egyszer két fiatalember. Felkerekedtek, és bejárták a Kárpát-medencét, hegyen át és völgyön át. Rátaláltak az örökkévaló forrásra, és így lett világra szóló népdalkincs, bartóki életmű és fényesen ragyogó kodályi életpálya.


Az évek óta népszerű Püspökvári Zenés Esték keretében idén először egy olyan helyszín kerül bevezetésre, amely eddig még nem adott otthont koncertnek.  A pécsi Bazilika nyugati kapu előtti téren kerül sor   augusztus 29-én  Csak tiszta forrásból címmel a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny gálaműsorára.


Mint Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója  elmondta, egy sosem látott grandiózus produkcióra kerül sor. A Bazilika  nyugati  bejárata  előtt felállított nagy színpadon szimfonikus zenekar, kórus, szólisták, népi zenekar és táncosok lépnek  fel, valamint a Czifra Táncegyüttes is különleges produkcióval készül autentikus népviseletben.


A két ismert zeneszerző, Kodály és Bartók olyan művei szólalnak meg feldolgozásokban,  a koncert koronájaként egy olyan produkciót láthatközönség, ahol a kórus és a zenekar mellett táncosok is közreműködnek, illetve olyan népi hangszerek is szerepet kapnak, mint a cimbalom.


A Fölszállott a páva legtehetségesebb résztvevői mellett olyan országosan ismert és közkedvelt művészek is fellépnek, mint Pál István Szalonna és Bandája,Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Madaras Gergely vezényletével. Énekesként közreműködik Palerdi András, Zsikó Zoltán, Balga Gabriella és Kubinyi Júlia és Csizmadia Anna. Az est  házigazdája a hazai hangszeres népzenei és táncház mozgalom egyik elindítója, a kiváló népzenekutató, a Kossuth-díjas Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze, aki zsűritagként is közreműködött a közmédia által szervezet tehetségkutató sorozatban.

Utoljára frissítve: 2017-08-28 16:34:19

További híreink
Cél a vámunió megszilárdítása
Az uniós vámhatóságok szerepének megerősítését célozza meg a most útjára indított cselekvési terv.
2020-09-28 18:15:38, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Újabb kutatóbázisok Pécsett
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére létrejövő tizenhét Nemzeti Laboratórium és egy kutatólaboratórium jön létre.
2020-09-26 20:26:33, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Kiállítás csak felnőtteknek
Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató A test ördöge címet viselő tárlat, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.
2020-09-26 20:11:21, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő új migrációs és menekültügyi paktum megalkotására.
Bővebben >>