. Ma Gedeon napja van.
Családi nap először
2015-05-20 21:11:09
Családi nap  először

Családi nap először

Családi napot tartottak a pécsi bölcsődék. Az első ízben megszervezett rendezvény  elsődleges célja az volt, hogy a beiratkozás előtt megismerkedjenek a szülők a különböző intézményekben folyó tevékenységekkel,  mindennapjaikkal.

Pécs történetében először megrendezett bölcsődei családi napon a város tizenegy önkormányzati fenntartásban működő intézménye  vett részt, s különböző programok keretében adtak ízelítőt, egyedi élmények segítségével gyerekeknek és  szüleiknek egyaránt, akiknek arra  is lehetőségük volt, hogy a bölcsődék vezetőivel, a gondozókkal is kötetlen beszélgtést folytassanak.


Mint Dallosné Kaurek Csilla, a családi napot életre hívóa Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatóságának vezetője elmondta, számos érdekességgel várták az érdeklődőket, többek között mozgásfejlesztő játékokkal,  zenés,programokkal.


Szólt arról is, ma már a szülők már ilyen kicsi korban is szeretnék a legtöbb szolgáltatást  - egyedi programokat, az ő nevelési stílusukhoz legközelebb álló -  nyújtó intézménybe iratni a gyerekeiket, s nem az az elsődleges szempont, hogy a lakhelyükhöz közel legyen.


- Válogatni Pécsett  van miből, hiszen az egyik bölcsődében  a környezeti nevelésen,  a  másikon a mozgásfejlesztésen,  de van ahol az ének-zenén van a hangsúly, színes a  palette – hangsúlyozza  Dallosné Kaurek Csilla. Majd így folytatja, nem könnyű másra bízni a gyermekünket  ilyen kicsi korban, feltétlen bizalom kell hozzá. S, hogy ez kialakuljon, megteremtődjön az intézmény és a szülő között  ez a bizalmi viszony a beszoktatást követően is számos közös programot szerveznek velük, játszóházat üzemeltetnek,  de lehetőség van gyerekfelügyeletre is. A fokozatosság  a legfontosabb, hogy ne egyből hat-nyolc órát legyenek az intézményben a gyerekek, miután kiszakadtak az addig megszokott környezetükből.


A rendezvényen együtt  jelentek meg a civil szervezetek, a társadalmi és az üzleti világ képviselőivel. Az alapellátást a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat  képviselte. Bunyevácz Angéla, az Esztergár Lajos Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ igazgatóhelyettese  egyebek mellett elmondta,  nagyon szoros kapcsolatban állnak a Kisgyermek Szociális Intézmények ellátórendszerével, napi szintű a munkakapcsolat közöttük. Ennek oka, hogy mind a két intézményben gyermekjóléti alapszolgáltatást is biztosítanak. A bölcsődék,  egyfajta  jelzőrendszeri feladatot is ellátnak, ugyanis amennyiben veszélyeztetettségre utaló jelekre figyelnek fel, azt azonnal jelzik a szolgálatnak. Ezt követően szinte azonnal elkezdődik az a közös munka, amelynek célja a  veszélyeztetettség  megszüntetés.


A családi napon részt vett az OTP Bank, a Filharmónia Magyarország, ami a kisgyermekeknek szóló komolyzenei programjait népszerűsítette, a Pécsimami pedig a kismamákat a munka világába visszasegítő  Nóra-pont programját mutatta be.


A családi napot nyílt napok követték, a szülők a 11 intézmény bármelyikébe ellátogathattak, megfigyelhették az azokban folyó nevelőtevékenységgel, megismerkedhettek mindennapjaikkal.  (Major Zoltán)

Utoljára frissítve: 2015-05-21 17:07:38

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>