. Ma Auguszta napja van.
Csokoládéból készült Zsolnay csempét festenek
2018-02-04 02:19:28
Csokoládéból készült Zsolnay csempét festenek

Csokoládéból készült Zsolnay csempét festenek

A hét végén csoki mámorban úszik a  Zsolnay Kulturális Negyed, ahol az E78-ban  25  program –  köztük több szakmai előadás, látványfőzés és gyerekjáték –  és 18 kiállító várja a látogatókat.

A Zsolnay Örökségkezelő Kft.  és a Csoko-Láda Csokibolt együttműködésében létrejött rendezvényen az ország különböző pontjairól érkeztek csokoládékészítők igazi különlegességekkel, kézzel készült egyedi termékekkel.  A  Csokoládé Karnevál immár hagyományosan egy meglepetéssel is készült, a helyszínen Zsolnay-csokoládé csempe festését kísérhetik figyelemmel a látogatók.

A sokszínű programok keretében a látogatók többek között készíthetnek csokis csigát, megtudhatják, hogy milyen jótékony hatása van a csokoládénak az emberi szervezetre és csokoládés kolbászt is kóstolhatnak. A Sásdi Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulói ez alkalommal is helyben készítenek bonbonokat. A Pécsi Tudományegyetem 3D Projektje  pedig kiállításon mutatja be a 3D technológia művészeti alkalmazását és a 3D nyomtató működését. A gyerekek csokis memória- és logikai játékokkal játszhatnak, kirakhatnak csokoládé-puzzlet és megpakolhatják a csokirakodó kisvasutat. A Total Art Egyesület animációs játszóházzal várja a kicsiket Keltsük életre Gombóc Artúrt címmel.

A VI. Pécsi Csokoládé Karnevál házigazdája Lokodi Ákos kreatív séf, akinek a kezében nemcsak mikrofon, hanem fakanál is lesz, ugyanis négy alkalommal csokoládés ételt is készít  a látogatók előtt.

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egyöntetű szakmai állásfoglalást fogalmaztak meg a „gyógyszerész nélküli gyógyszertár” ellen a gyógyszerész ké...
Bővebben >>