. Ma Andrea napja van.
Egy éjszaka, száz helyszín, három rekord
2019-07-15 22:20:18
Egy éjszaka, száz helyszín, három rekord

Egy éjszaka, száz helyszín, három rekord

Magyarországon először kerül sor az Orgonák éjszakájára.


Július 20-án országszerte a Filharmónia Magyarország által életre hívott különleges program keretében megszólal a hangszerek királynője, az orgona. Az eseményhez kapcsolódóan  egyebek között lesz filmvetítés, hallható lesz vándororgona, zenegép, mini orgonakoncertek, de orgonatörténeti előadás, orgona-bemutató, valamint gyerekprogramok, e mellett betekintést nyerhet a közönség az orgonakészítés rejtelmeibe is.


A Filharmónia Magyarország hagyományteremtő   szándékkal  rendezi meg az Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei eseményét, amelynek elsődleges célja, felhívni az emberek figyelmet az orgonára, zenei élményeket nyújtva. E mellett az is, hogy megismertesse  a nagyközönséget a hangszer történetével, működési elvével, s azzal, miként készítik el, hogy építik fel. A központi nagy koncertek mellett az orgonához kapcsolódó események egész sora várja az érdeklődőket a fővárosban és vidéken egyaránt.


A programsorozathoz kapcsolódóan három rekord kísérletre is sor kerül. Az eseményre komponált dallamokat az országban a lehető legtöbb orgonán egyszerre fogják megszólaltatni. Ezen kívül egy nap legtöbbször eljátszott kortárs orgonamű rekordját is  szeretné megdönteni az Orgonák éjszakája, Kovács Szilárd Intrada című műve július 20-án több, mint 50 helyszínen csendül majd fel. Az egy művész által, egy nap legtöbbet eljátszott, kortárs orgonamű rekordkísérlet közreműködője pedig Mészáros Zsolt Máté lesz, aki Kovács Szilárd darabját harmincszor harminc különböző helyszínen játssza majd el.
 
„Nem wurlitzer a verkli, Ezt szívvel kell tekerni!” – szól a népszerű nóta, a zenegépet Budapesten, a 4-es metró vonalán lehet majd megszólaltatni. Ezenkívül lesznek mini koncerteket a Budai várban, a híres Váci utcán a Mercure Hotel előtt és a Fővám téren. A várba látogatók pedig betekintést nyerhetnek az orgonakészítés rejtelmeibe is.


Vidéken is több helyszínen találkozhatnak az Orgonák éjszakája eseményeinek sorával. Többek között július 20-án vándororgona szeli át az országot, amelynek során a zenerajongók olyan különleges helyszíneken hallgathatnak  koncerteket, mint a Siklósi Vár, Harkányban a gyógyfürdő, Pécsett a Széchenyi tér, Szigetvári Vár dzsámija, Magyarhertelendi Termálfürdő, Siófokon  pedig vízre száll a hangszerek királynője és orgonaművészek által egy hajón ringatózva csendülnek fel a dallamok.  


E színes programok mellett négy  helyen - Budapest Szombathely, Szeged, Pécs - esti orgonakoncerttel is várják a közönséget. A fővárosban Pálúr János orgonaművész és Pálhegyi Máté lép fel a Mátyás-templomban, Szombathelyen a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál keretében kerül sor  Fény az éjszakában című koncertre, amelyen  a zene mellett a fények is szerepet kapnak fényjáték formájában, itt  Szamosi Szabolcs orgonaművész mellett Horváth István és Vizin Viktória lép színpadra. Szegeden a Kodály Filharmónia Debrecen kamarazenekara Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész és Csősz János trombitaművész lesznek a koncert előadói, míg Pécsett Kovács Szilárd, Kuti Ágnes és Benke József csatlakozott az Orgonák éjszakájához.


Ez az éjszaka nyitánya az augusztusi OrgonaPont koncertsorozatnak, amelynek során a Filharmónia Magyarország augusztus 31-ig az ország egész területén, 25 városban rendez izgalmas hangszer-párosításokban  orgonahangversenyeket.

Utoljára frissítve: 2019-07-15 22:24:30

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A mesterséges megtermékenyítés hatásfokának növelése és az embriók maximális védelme érdekében csökkentették a...
Bővebben >>