. Ma Gedeon napja van.
Egy milliárd euró innovációra
2014-07-12 22:59:12
Egy milliárd euró innovációra

Egy milliárd euró innovációra

Már kiírták a pályázatokat az unió és az ipar között létrejött partnerprojektek megvalósítására elnyerhető első  egy milliárd euróra. A cél az innováció fellendítése.


Az EU, a magánszféra és a tagállamok közötti kutatási  együttműködések megvalósítására az unió  80 milliárd eurós kutatási és innovációs programot indított útjára, a Horizont 2020 keretében. Az összesen 1,13 milliárd euró értékű közfinanszírozásból, amelyet a magánpartnerek hasonló összeggel egészítenek ki, először olyan projekteket támogatnak, amelyek az emberek életminőségét és az európai ipar nemzetközi versenyképességét hivatottak javítani.


Hogy mi is tartozik ebbe a körbe? Példál a cukorbetegség és különféle szembetegségek új kezelési módjai, vagy a hidrogén-meghajtású közúti járművek tucatjainak bevezetése, illetve a hidrogéntöltő állomások kiépítése.


 - Az előttünk álló komoly kihívásokat csak akkor tudjuk leküzdeni, ha összeülnek a tudományos élet, az ipar, a kis- és közepes vállalkozások és a kutatóintézetek legjobb koponyái – hangsúlyozta  Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.  -  A köz- és magán társulások lényege, a szakértelem egyesítése az európaiak életminőségének javítása, a munkahelyteremtés és a versenyképesség fokozása érdekében. Az elsődleges cél, hogy az unió költségvetésében a gazdasági fellendülés kapja a legnagyobb hangsúlyt,  amelyben  ezek a létrejövő partnerségek  fontos szerepet játszanak.


Kitért arra is, az első pályázati körben  összesen 1,1 milliárd euró áll rendelkezésre, amelyet az ipar hasonló összeggel egészít ki. Összességében  egy 22 milliárd euró értékű csomagról van szó, amely a következő hét évben a növekedés és a munkahelyteremtés fellendítésére szolgál.  Az összefogásnak, az együttműködésnek köszönhetően olyan eredmények születhetnek, amelyekre az egyes országok, vagy vállalatok önmagukban nem lennének képesek, de még maga az Európai Unió sem.


Az első pályázati kiírás csaknem pontosan egy évvel azután jelent meg, hogy az Európai Bizottság előterjesztette az innovációs beruházási csomagot, amelyben hét köz-magán társulás és négy, közszektoron belüli társulás létrehozását javasolta. A partnerségek olyan kulcsfontosságú területeken működnek majd, mint a gyógyszeripar, a közlekedés, az elektronika és a biogazdaság, és értékük összesen 22 milliárd euróra tehető. A javaslatokat az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa is elfogadta.


A hét társulás nevében a magánpartnerek vezérigazgatói, ügyvezetői igazgatói és technológiai vezetői annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a közös vállalkozások bebizonyították, a köz-magán társulás mint üzleti modell igen sikeres. E partnerségek ugyanis  már eddig is olyan eredményeket értek el, amelyekkel javult az emberek életminősége és az európai versenyképesség.


A hét köz-magán társulás révén a következő hét évben összesen 19,5 milliárd euró értékű beruházás valósulhat meg a kutatás és az innováció terén. A 7,3 milliárd eurós uniós hozzájárulás a magánszféra és a tagállamok részéről 12,2 milliárd euró értékű beruházást von maga után. E társulások, valamint a tagállamokkal létrehozott négy további közszférabeli partnerség alkotják az innovációs beruházási csomagot, amely összességében több mint 22 milliárd eurós beruházást jelent Európa jövőjébe.


Ezek a partnerségek számos területen fejtik ki tevékenységüket. Az  innovatív gyógyszerek projekt keretében  a védőoltásokat, gyógyszereket és a kezelések új generációját fejlesztik ki,  az üzemanyagcella- és hidrogéntechnológia  program  a közlekedés és az energiaügy területén a tiszta és hatékony technológiák piaci bevezetésének felgyorsítását szolgálja, a Tiszt Égbolt nevet viselő a kevesebb szén-dioxidot a légkörbe kibocsátó, környezetkímélőbb és csendesebb légi járművek kifejlesztését tűzte zászlajára.


A bioalapú iparágak célja, hogy a megújuló természeti erőforrások és az innovatív technológiák használatával környezetkímélőbbé váljanak a mindennapok során használt termékek, míg a Kiváló Európai Elektronikai Alkatrészek és Rendszerek közös technológiai kezdeményezés az európai elektronikai gyártási kapacitás növelését szeretné elérni, a Shift2Rail javítani kívánja a vonatok és a vasúti infrastruktúra minőségét, valamint a költségek drasztikusan csökkentésével egyidejűleg a növelné a kapacitás,  a megbízhatóságot és a pontosságot. A SESAR 2020 pedig az európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer új generációjának kifejlesztése és ezáltal a légi közlekedés teljesítőképességének fokozása mellett tette le a voksát.

Utoljára frissítve: 2014-07-12 23:00:09

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Határtalan lehetőségek az agykutatás hónapján kognitív képességeink fejlesztésére.
Bővebben >>