. Ma Csongor napja van.
Egyetlen gól esett csupán
2018-06-20 22:44:42
Egyetlen gól esett csupán

Egyetlen gól esett csupán

Felejthető meccset követően rátérhetünk a mai nap utolsó  ütközetére a foci vébén; Irán Spanyolországgal találkozik, hogy a B-csoportban is befejeződhessen a második forduló!


Furcsa meccs lesz, mert úgy nyert Irán legutóbb Marokkó ellen, hogy gyakorlatilag kapura sem lőtt és most olyan ellenfele lesz, amely papíron játéktudásban sokkal fejlettebb.


A portugálokkal ellentétben ráadásul a spanyol válogatott nem egy emberes csapat. Itt a pontszerzéshez is óriási bravúr kell, amihez Carlos Quieroz-nak át kell szerveznie a csapatát. A taktikai hadrend alapján Irán 4-2-3-1-es felállással készül a spanyolok ellen, három változtatással a kezdőben az előző körhöz képest. Cesimi ezúttal a kispadra szorult, helyét a védelemben Hosszejni veszi majd át, Dzshanbahs helyettese Taremi lesz a középpálya támadó szektorában, míg a védekező középpályások egyike Ezatolagi lesz, aki Sodzsaei helyét veszi át a kezdőben.


A spanyolok azzal elégedettek, hogy olcsón megúszták a portugál kalandot, a mutatott játék miatt már kevésbé lehet boldog Fernando Hierro. A Real Madrid egykori védő legendája két helyen változtatott a csapatán, a védelembe Nacho helyett került vissza az eddig sérüléssel bajlódó Carvajal, a középpályán pedig Koke helyét veszi át Lucas Vázquez. Add már uram a gólesőt! Én csak ebben reménykedem, már csak azért is, mert a spanyoloknak sietniük kell a délután soványka győzelmet arató portugálok után. Ellenkező esetben veszélybe kerül a továbbjutásuk!


Az iráni kezdőcsapat: Beiranvand – Rezaeian Hadzsszafi, Hosszejni, Puraligandzsi, – Ezatolahi, Ebrahimi, – Taremi, Anszarifard, Amiri – Azmun Szövetségi kapitány: Carlos Quieroz
A spanyol kezdőcsapat: De Gea – Jordi Alba, Piqué, Sergio Ramos, Carvajal – Busquets, Iniesta – Isco, David Silva, Lucas Vázquez – Diego Costa Szövetségi kapitány: Fernando Hierro
Játékvezető: Andrés Cunha (Uruguay)


1. perc: A tiszta fehérben játszó spanyolok végeznek el kezdőrúgást, Irán tiszta piros szerelésben játszik! Andrés Cunha, első fordulóban végzett munkájával annyira elégedettek voltak az illetékesek, hogy neki adták ezt a találkozót is!
10. perc: Ez se kezdődik jól! Megint megy a tapogatózás, de az legalább elmondható, hogy a spanyolok próbálkoznak többet a támadással! Irán az mutatja, amit Marokkó ellen!
14. perc: Bénázik hátul a spanyol védelem, Anszarifard labdát szerez, majd ellövi megcélozva elvileg a jobb alsót, gyakorlatilag a jobb szögletzászlót találva. Terjed a szaúdi antifoci vírus?
25. perc: David Silva 24 méterről tüzel egy szabadrúgást a jobb kapufánál álló Beiranvand kezébe! A támadás fogalmát a gyakorlatban továbbra sem mutatta be az iráni csapat!
30. perc: Egy baloldali beívelést követően előbb Piqué, majd Ramos ér bele fejjel, végül középen David Silva ollóz kapu fölé!
36. perc: Hadzsiszafi megsérül, még bizonytalan, hogy kell-e cserélni!
40. perc: a korábban megsérült védő visszatért a pályára, nem kell egyelőre cserélni!
42. perc: Isco baloldali beadás David Silvát megtalálja középen, az utolsó pillanatban lépnek bele ketten is a lövésébe!
45. perc: Három perc a ráadás! Lucas Vázquez passzol a jobboldalon David Silvához, aki szeretné megkínálni 14-ről Beiranvandot, viszont Hosszejni belevetődik a lövésbe és ezzel vége az első félidőnek!


Veszettül nyomnak a spanyolok, Irán pedig minden erejével védekezik. Kaput eltaláló lövése 135 játékpercet követően sincs Carlos Quieroz csapatának és bár kézzelfogható eredménye még nincs a spanyol rohamoknak, de azt csinálják, amit ilyen csapat ellen tenni kell. Már csak a spanyol gól hiányzik, ne felejtsük el, hogy muszáj lenne nyerniük. Folytassuk 15 perc szünet után!


46. perc: Nincs csere! Folytatjuk a mérkőzést a második félidővel! Irán végzi el a kezdőrúgást!
51. perc: Busquets próbálkozik 25 méterről egy lövéssel, a jobb kapufánál véd Beiranvand, akinek Vázquez csúszik neki! Még egy kicsit fáj, de folytatja!
53. perc: ANSZARIFARD!!! Amiri bedobását elé fejeli ki Piqué, ő 18-ról rátűzi, oldalháló!
54. perc: Eddig bírta Irán! Vezetnek a spanyolok! Iniesta ugratja ki Diego Costát a tizenhatoson belül, aki mellett Rezaeian megpróbál felszabadítani, de a brazil származású spanyol térdére rúgja a labdát, onnan pattan a kapuba! 1:0!
60. perc: Majdnem ott a válasz! Taremi fejeli a bal alsó irányába Ebrahimi jobboldali beadása után!
63. perc: Videóbíró! Egy szabadrúgást követően óriási a kavarodás a spanyol tizenhatoson belül, végül Ezatolahi elé kerül a labda, aki bepasszírozza De Gea lábai között, de lest int a partjelző, amit a videóbíró is megerősít! Pedig szegény irániak úgy örültek! Maga Ezatolahi volt lesen!
69. perc: Cserél Irán! Most kell levinni Hadzsiszafit, eddig bírta! Mohammadi váltja!
70. perc Spanyol szöglet jobbról, óriási a kavarodás középen, végül Piqué nem tudja a kapuba tuszkolni a másodikat! Közben csere a spanyoloknál! Iniesta helyére érkezik Koke!
74. perc: Újfent cserél Irán! Anszarifard fejezi be a mérkőzést, Dzsahanbahs jön a helyére!
76. perc: Máris egy veszélyes baloldali beadás Dzsahanbahstól! Azmun és Taremi is lemarad róla középen ez a spanyolok szerencséje!
79. perc: Aniri rúgja meg Carvajalt, Sárgát kap, ez az első a meccsen!
80. perc: Spanyol csere! Marco Asensio érkezik Lucas Vázquez helyére!
82. perc: Amiri megy el a baloldalon, becsapja egy csellel Piquét, középre teszi Taremi fejére, onnan meg fölé megy! Jordi Albát előzte meg Taremi! Ez meleg volt!
86. perc: Cserél egy utolsót Carlos Quieroz! Goddost küldi be Amiri helyére!
87. perc: Spanyol csere! Rodrigo áll be Diego Costa helyére! Ez volt az utolsó csere!
92. perc: Ebrahimi kap sárgát! David Silvát lökte fel!
94. perc: Vége a meccsnek! Győzött Spanyolország!


Egy olyan mérkőzésen láttunk spanyol győzelmet, ahol csak a második félidőben jött ki a sündisznóállásból Irán, ám szerencséje sem volt a csapatnak a gólokkal! Végre megszerezték első három kapura lövésüket, ám ezért nem adnak pontot a fociban. Irán vesztét Diego Costa térde okozta, így a spanyolok nyugodtabban várhatják a Marokkó elleni mérkőzésüket, míg Carlos Quieroz tanítványainak Cristiano Ronaldót kell majd valahogy megállítaniuk a továbbjutásuk érdekében. És persze a gólszerzés sem ártana majd.


Lógott ma a góleső lába, ám csak csepergett, mindössze három találatot láthattunk. Tartsanak velünk holnap is, amikor remélhetőleg gólgazdagabb mérkőzéseink lesznek!
(Haász Rudolf)

Utoljára frissítve: 2018-06-20 22:46:45

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>