. Ma Orbán napja van.
Életfogytiglan az anyagyilkosnak
2022-02-02 14:01:47
Életfogytiglan az anyagyilkosnak

Életfogytiglan az anyagyilkosnak

A Pécsi Törvényszék bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében  mondta ki bűnösnek az édesanyját meggyilkoló mohácsi férfit.

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a középiskolai tanulmányait követően több felsőoktatási intézményben orvosi és más tanulmányokat kezdett, azonban elvégeznie egyiket sem sikerült, ezért ilyen irányú szakképesítést nem szerzett. Egyedül német szaklektori, szakfordítói, tolmács és szaktolmács szakon szerzett oklevelet. Munkahelyet nem, vagy csak nagyon nehézkesen talált, munkaviszonya, tartósan saját jövedelme nem volt.


A vádlottnak a szüleivel való viszonya annyira megromlott az évek alatt, hogy családi nevét is megváltoztatta. Ennek ellenére nagyobb részt a szülei segítették anyagilag,  lakást vásároltak neki. Szüleivel való kapcsolatát elnyomásként, életviteléhez, egészségi állapotához való viszonyukat pedig vele szembeni közönyként élte meg. Édesapja halálát követően anyagilag lényegében az édesanyjától függött.
Amikor a szülei által neki vásárol lakást eladta, és annak árát felélte, az édesanyjához költözött annak családi házába. A vádlottnak ebben az időszakban sem volt munkahelye, teljes egészében édesanyja tartotta el. Emiatt kettőjük között feszültség alakult ki, amely több alkalommal veszekedésig fajult, melyet a szomszédos házban lakók is hallottak. A  magánéleti és szakmai sikertelensége miatt is a szüleit, elsősorban édesanyját hibáztatta. Mindezek ellenére édesanyja továbbra is segítette, hiszen azon túl, hogy eltartotta barátnőitől kért kölcsönt azzal, hogy a vádlott Németországba utazik állásinterjúra.


A  sértett és a vádlott  is otthon tartózkodtak 2019. augusztus 11-én délelőtt, amikor – meg nem állapítható közvetlen előzményeket követően – közöttük veszekedés alakult ki, melynek során a vádlott durva kifejezéseket használva kiabált a sértettel. Délelőtt 11:00 és 12:00 óra között a veszekedés odáig fajult, hogy a vádlott a házból különböző kötöző anyagokat, széles ragasztószalagot vett magához, majd a ház nyugati oldalán található, az édesanyja által használt lakrészben rátámadt a sértettre, többszörösen körbe tekerve - kötöző madzaggal, elektromos zsinórokkal - megkötözte a végtagjait, miközben a sértett sírva, fájdalmában kiabált, de ez a vádlottat nem érdekelte. Ezt a kiabálást a szomszédok is hallották.


A vádlott a sértett száját ragasztószalaggal beragasztotta, a fejét körbe tekerve. A sértett lenge nyári öltözékben volt, idős korú, kis testsúlyú, a vádlottal szemben érdemi védekezést kifejteni nem tudott. Miközben a vádlott a másik szobába átment, a sértett szájáról valahogy a nyakára csúszott a ragasztószalag, így ismét tudott beszélni, sírva kiabált a vádlottnak, hogy fájdalmai vannak, aki ezt hallva a konyhából magához vett egy fekete színű serpenyőt, visszament a sértetthez és egy alkalommal a fejét megütötte, majd megismételte még három serpenyővel, valamint egy húsklopfolóval. A sértett a fején ezek miatt keletkezett sérülésektől nagyon vérzett. A serpenyők deformálódtak, két serpenyő és a húsklopfoló nyele el is tört.

 

Ezt követően a vádlott a sértettre egy paplant terített, majd a szoba szőnyegét is a paplanra terítette. A vádlott a konyhából összesen öt darab – 17,5-től 13 cm pengehosszúságig terjedő - kést vett magához, valamint egy meghajlított, 47 cm-es vaskampót és azokat a paplanon keresztül a sértett felső teste tájékán átszúrta. A szúrások a sértett törzse előtt összekötött állapotban lévő bal kézfejét és jobb alkarját érték. Mindezek után a vádlott a sértett fej részéhez egy felfordított dohányzó asztalt tett, a test többi részére további egy dohányzóasztalt, három darab széket és egy darab mikrohullámú sütőt helyezett. majd kiment a szobából és az ajtót becsukva a konyhából a hűtőszekrényt az ajtó elé húzta, ezzel eltorlaszolva azt. A hűtőszekrényre további kisasztalt és egy tükröt helyezett.

 

A sértett - a vádlott bántalmazásától elszenvedett, jelentős fájdalommal és szenvedéssel járó sérülések hozzájárulásával – 2019. augusztus 11-ről 12-re virradóra, az éjszakai órákban, a testére helyezett tárgyak miatt kialakult mellkasi összenyomás során, fulladás miatt életét vesztette. A vádlott az éjszakát a házban töltötte, azonban másnap egy pécsi panzióban álnéven foglalt szobát, ahol a rendőrség – elfogatóparancs kibocsátását követően – megtalálta és őrizetbe vette.


Az elhangzott  szakértői vélemények szerint a vádlott a beszámítási képességét befolyásoló elmebetegségben nem szenved, azonban fennálló személyiségzavara a bűncselekmények elkövetéséhez hozzájárult.


A Pécsi Törvényszék bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében  mondta ki bűnösnek az édesanyját meggyilkoló mohácsi férfit, valamint kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntettében és rendvédelmi szerv tagjának sérelmére, a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben elkövetett becsületsértés vétségében. Ezért életfogytig tartó szabadság vesztére és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
A szabadságvesztés büntetést fegyházban kell végrehajtani, melyből a vádlott 25 év eltelte után bocsátható feltételes szabadságra.

Az ügyész a jogorvoslat bejelentésére három napi határidőt tartott fenn, a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be az emberölés vonatkozásában felmentés, egyebekben enyhítés érdekében.

Az ítélet nem jogerős.

Utoljára frissítve: 2022-02-02 14:02:11

További híreink
Vádat emeltek a hajléktalanokat bántalmazó mohácsi rendőrök ellen
Hajléktalanokat bántalmazó rendőrök ellen emelt vádat a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség.
2022-05-19 21:50:37, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Egy bankfiók kirablását beismerte
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakos vagyon elleni, hivatali és közbiztonság elleni bűncselekmény elkövetése miatt rendelt el nyomozást a szerdán elfogott ...
2022-04-28 20:13:50, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Tűzesetnek álcázták a bári gyilkosságot
Lezárult a nyomozás a 2020 nyarán Bárban történt tűzesetben elhunyt férfi halálának ügyében.
2022-02-09 19:51:02, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Balett Vasarely-etűdök című előadása Miskolcon, Győrben és Pécsett is látható a Bartók Tavasz idei pro...
Bővebben >>