. Ma Auguszta napja van.
Elhunyt dr. Ujvári Jenő
2016-02-08 17:51:03
Elhunyt dr. Ujvári Jenő

Elhunyt dr. Ujvári Jenő

Elhunyt dr. Ujvári Jenő, Pécs egykori alpolgármestere, akinek elévülhetetlen érdeme, hogy Pécs ókeresztény temetője 2000-ben felkerült UNESCO világörökségi listájára.

Újvári Jenő 1939. december 2-án született Pécsett. Itt kezdte és folytatta tanulmányait 1957-ig, a Pedagógiai Főiskola elvégzéséig. Tanítói oklevelének megszerzését követően 1963-ban a Debreceni Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a földrajz-történelem-népművelés szakon diplomázott. 

Dolgozott a Somogy Megyei Tanácson és Pécsett a Városi Tanácson. A Pécsi Tanárképző Főiskolán a kezdeményezésére létre jött közművelődési tanszéken dolgozott, majd 1975-1983-ig vezette azt.  

A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságát irányította 1990. után 2002-ig. Nevéhez fűződik, hogy olyan jeles festőknek, mint  Nemes Endre,  Martyn Ferenc,   Amerigo Tot állandó kiállítása lett Baranya székhelyén,  valamint a „Schaár Erzsébet utcával”, a Várostörténeti Múzeummal, és az Ókeresztény Mauzóleummal bővült az intézmény.

Négy éven át - 1996 és 2002 között - Pécs alpolgármestereként tevékenykedett. A Pécs/Sopianae Örökség Kht. igazgatójaként, majd szakmai tanácsadójaként az ő irányításával valósult meg a Cella Septichora Látogatóközpont. Elévülhetetlen érdeme, hogy Pécs késő római ókeresztény temetője 2000-ben felkerült UNESCO világörökségi listájára.

A művelődés terén végzett évtizedes tevékenységét többször is elismerték, 2005-ben Pro Civitate Díjat, 2006-ban Tüke Díjat kapott, 2007-ben Samobor város díszpolgárává választották.

Utoljára frissítve: 2016-02-08 18:03:09

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>