Az 1960-as években született művektől kezdve a legfrissebb alkotásokig több mint fél évszázad munkásságába enged betekintést a pécsi Múzeum Galéria  tárlata, s így nemcsak Zappettini művészi korszakai, de az analitikus festészet fejlődése is feltárul a látogatók előtt.

 

„Eltűnni vagy újra feltalálni” – az olasz Gianfranco Zappettini olvasatában az 1960-as évek művészete nem kínált harmadik opciót a festészet számára: vagy átengedi a terepet a hagyományos művészeti kommunikáció tárgyias formáival szakító konceptuális irányzatoknak – lemondva ezzel vezető szerepéről –, vagy újra felfedezve önmagát, ismét a művészet középpontjába kerül. Egy új festészeti nyelv kialakításának vágya és igénye fogalmazódott meg benne, s nem sokkal később az analitikus művészet elveit elsőként leíró német kritikus és kurátor, Klaus Honnef professzor már azon művészek között tartotta számon, akik a festészet megújításával, a festészeti nyelv újjáépítésével és az absztrakció új alapjainak lerakásával foglalkoztak. Zappettini azért küzdött, hogy életben tartsa a festészetet. Hitte, hogy ez a hozzá hasonló fiatal alkotók kötelessége, s még több mint fél évszázad elteltével is – programját mindvégig hűen követvén – egyre elmélyültebb piktúrát teremtve kutatja a művészet értelmét.

 

A Chiavariban élő mester nem elsősorban festékkel alkotja műveit, hanem helyette színeket és az építőiparból vett kellékeket, illetve olyan plasztik elemeket használ, amelyek szokatlanok a klasszikus festészetben: a nejlontól a műanyaghálón át egészen a kvarcporig, márványig. Keresi az interakciót minden olyan matéria között, amelyet a vásznon felhasználhat. Kompozícióival egyfajta statikus dinamikát, tapintható feszültséget hoz létre, amelyet a transzcendens jelentéseket hordozó színvilággal és a felhasznált anyagok esszenciájával szabadít fel. A festői felület líraian finom vagy épp drámaian szenvedélyes alakításával műveit kilépteti a síkból, a festmény és a relief közti képlékeny határmezsgyébe helyezi át. Előszeretettel használ mélyen gyökerező szimbolikát rejtő archaikus geometriai alakzatokat, melyek egymásra rakódnak, minden struktúra relativizálódik, átértelmezi a másikat, s így szenzuális víziókká oldódnak festményein. 

 

A kiállítást június 21-ig tekinthető meg a Janus Pannonius Múzeum Múzeum Galériájában Pécsett a Káptalan utcában.