. Ma Gedeon napja van.
Érdekes technika
2015-12-15 11:09:05
Érdekes technika

Érdekes technika

(jegyzet)Az Inter korábbi klasszisa, Javier Zanetti volt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője sorsolásának kulcsfigurája.


A sorsolás helyszínén tartózkodó tévés kollégák és a nézők is megfigyelhették Zanetti érdekes sorsolási technikáját. Az asztalnál elhelyezett kis tálkák egy-egy csapat nevével voltak ellátva, azokból szedték ki a golyókat, amelyek ugye a csapatok neveit tartalmazták. Ezeket egy másik, külön tálkában összekeverték, majd a korábbi játékos, aki a csoportok második helyein végzetteknek húzott ellenfelet, a keverés után kihúzta azt a golyót, amelyet az UEFA illetékese először kiválasztott számára.

Nem szeretnék összeesküvés elméleteket gyártani, hiszen az illetékesek igyekeztek ügyelni arra, hogy mindig más csapatot rakjanak be elsőként abba a bizonyos keverő tálkába Javier Zanetti keze alá, de nem lepődnék meg azon, ha évek múlva kiderülne, hogy itt valami nincs vagy nem volt rendjén. Főleg annak tükrében lenne ez számomra megszokott, hogy tudjuk, hogy Michel Platini azért van most felfüggesztve UEFA-elnöki székéből, mert néhány évvel ezelőtt 2 millió svájci frank összegű kenőpénzt fogadott el az akkori FIFA-elnök Sepp Blattertől. Mindenesetre mostantól figyelni fogom, hogy mondjuk egy Arsenal-Barcelona párosítást hányszor sorsolnak ki a jövőben a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszára.

Tény ugyanis, hogy előbb-utóbb az ilyen érdekes technikákból lesznek az utólag kiderülő csalások, méretes bundák! Tél van, a nercbunda használata időszerű! Nagyon fázhatnak az UEFA székházában. Az idén nyilvánosságra kerülő, nemzetközi futballal kapcsolatos korrupciós botrányok ismeretében bátran állíthatom, hogy ebben a világban már semmi nem érhet minket meglepetésként. Jegyezzék meg ezt a kis érdekességet, amit ma szóba hoztam, hogy aztán lehessen mire emlékezni, ha kitör az újabb skandalum!
Most pedig magyar-lengyel kézilabda világbajnoki nyolcaddöntő…
(Haász Rudolf)

Utoljára frissítve: 2015-12-15 11:21:35

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az EU PAL-COPD az első olyan nagyszabású nemzetközi vizsgálat, amelynek célja a palliatív ellátás beépítése a...
Bővebben >>