. Ma Csongor napja van.
Erős vidék feltétele az erős mezőgazdaság
2017-08-11 21:38:09
Erős vidék feltétele az erős mezőgazdaság

Erős vidék feltétele az erős mezőgazdaság

Az eltelt csaknem negyed század alatt az ország egyik jelentős mezőgazdasági vásárává nőtte ki magát  az augusztus 11. és 13. között megrendezésre kerülő Szentlőrinci Gazdanapok.


Mint Mezei Dávid Csaba, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a kiállítás megnyitóján elmondta, az európaihoz hasonlatos településszerkezet egyedülálló a világban. A falvak nem csak gazdasági szerepet töltenek be, de fontos szereplői a közösségszervezésnek, lakói valódi közösséget alkotnak. Ezek miatt is fontos, hogy gazdaságilag is erősek legyenek, amelynek egyik fontos pillére egy jól működő egymásra épülő agrárágazat.


A rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett idén is  vannak, akik most először mutatkoznak be a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány által immár huszonnegyedik alkalommal megszervezett Szentlőrinci Gazdanapokon. A magyarok mellett ebben az esztendőben is kiállítanak osztrák, német és horvát agrárvállalkozások. A határ menti régiókból – Verőce, Eszék és Bjelovár - érkeznek vállalkozások.


 A „nemzetköziség” terén újdonság is várja a látogatókat, mert idén útjára indították - ezzel is erősítve a Gazdanapok nemzetköziségét - a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő sorozatukat, amelynek keretében évről évre más és más országot helyeznek majd a középpontba. Elsőként Székelyföld mutatkozik be, az ott működő Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége, az általuk összefogott gazdálkodók, mezőgazdasági szervezetek és vállalkozások.


A vásár ideje alatt szántóföldi bemutatókra is sor kerül, amelynek keretében a gyakorlatban is megismerkedhetnek az érdeklődők a legújabb, a növénytermesztésben alkalmazott eljárásokkal, az erőgépekhez csatlakoztatható adapterekkel.


Ebben az esztendőben is számos kísérő rendezvény várja a Gazdanapokra látogatókat, a lovas programok mellett, kulturális események egész sora és az immár hagyományosan megrendezésre kerülő Szentlőrinci Vágta.

Utoljára frissítve: 2017-08-11 21:41:53

További híreink
Nemzetközi díjra jelölték Bacskó Tündét
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jelöltje az Elle Awards Az év színésznője díjára.
2024-04-13 22:04:57, Hírek, Környezetünk Bővebben
A versek veszik birtokba a várost
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
2024-04-09 21:59:42, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kiemelt elismerés a Pécsi Tudományegyetem innovációjának
A mesterséges megtermékenyítés hatásfokának növelése és az embriók maximális védelme érdekében csökkentették a petesejt és a hímivarsejt káros fényterhelését.
2024-04-06 20:40:06, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az építőipari megrendelések csökkenése magával hozza a külföldi, uniós munkavállalás lehetősége iránti fokozot...
Bővebben >>