. Ma Auguszta napja van.
EztRád Mucsiéktól
2018-01-03 18:36:08
EztRád  Mucsiéktól

EztRád Mucsiéktól

Újra a Pécsi Harmadik Színházban  lépnek fel a humor nagyágyúi, a Mucsi Zoltán – Scherer Péter alkotta  páros.

 Persze, nem csak ők ketten, hanem alkotótársaik is részesei annak a zenés  produkciónak, amelyet tavaly mutattak EztRád címmel. A nyolc éve alakult alternatív színházi csoportosulásnak, a Nézőművészeti Kft.-nek ez immár a tizenötödik bemutatója, ezen belül pedig  a Szkénével közösen létrehozott ötödik.

Zenés alternatív társadalomkritika – ígéri az előadás alcíme. A nézővel való aktív játék sok humorral, de még több felkiáltó- és kérdőjellel másfél órába sűrítve mindarról, ami nap mint nap ömlik, zúdul ránk a különböző hírcsatornákból.

 ,,Nyomja a rádió, mondja a tévé, írja az újság, tudja a net. Súgja egy boltos, inti egy rendőr, te meg éppen, hogy észreveszed.
Állít az egyik, cáfol a másik, titkos a titkos, unja anyád. Érteni kéne, elmenni biztos, de akkor is ömlik majd ez rád… ezt rád…” – hangzik el az előadásban, amely a próbák során a színészek improvizációinak garmadájával kristályosodott ki, miközben Dragomán György, Háy János, Tasnádi István és Vinnai András is a segítségükre volt.

Garantálhatjuk, hogy Parti Nóra, Katona László, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv, Mucsi Zoltán és a legjobb színész kategóriában friss Comet-díjas Scherer Péter (aki az előadás rendezője is egyben) a közönség humorérzékére apellálva, felejthetetlen élménnyel igyekszik megajándékozni mindenkit.

Az előadás Pécsett három alkalommal  lesz látható Pécsi Harmadik Színházban,. január 9-én 19 órakor, továbbá január 10-én 17 és 20 órakor.

Utoljára frissítve: 2018-01-03 18:40:13

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>