. Ma Csongor napja van.
Februári kötelezettségszegési eljárások
2017-02-16 21:04:55
Februári kötelezettségszegési eljárások

Februári kötelezettségszegési eljárások

Az Európai Bizottság jogi lépéseket tesz azon tagállamokkal szemben, amelyek nem tettek eleget az uniós jog alapján rájuk háruló kötelezettségeiknek.


Ezek a különböző ágazatokat és uniós szakpolitikai területeket érintő határozatok arra irányulnak, hogy a polgárok és a vállalkozások érdekében  a  tagállamok alkalmazzák megfelelő módon  az uniós jogot.


A bizottság által hozott legfontosabb határozatokat között  öt felszólító levél, ötven indokolással ellátott vélemény, hét az Európai Unió Bíróságán indított kereset és három ügylezárás található. E mellett lezárta 103 olyan ügyet, amelyre sikerült az érintett tagállamokkal együtt sikerült megoldást találni.


Hazánkat az Európai Bizottság felszólította, hogy készítse el az Európai Unió zajszennyezettségének csökkentését célzó uniós szabályok értelmében előírt stratégiai zajtérképeket és cselekvési terveket. Már  2016 áprilisában felszólító levelet küldtek, ennek hatására történt ugyan bizonyos előrehaladás, a magyar hatóságok azonban továbbra sem állították össze a budapesti agglomerációra vonatkozó stratégiai zajtérképeket és az ország jelentősebb közútvonalainak és vasútvonalainak  zajcsökkentéséhez szükséges cselekvési terveket, illetve nem tájékoztatták azokról a bizottságot. Éppen ezért az a döntés született,  hogy indokolással ellátott véleményt küldenek , s amennyiben Magyarország két hónapon belül nem teszi meg a szükséges lépéseket, az Európai Unió Bírósága elé terjesztik  az ügyet.


Mindezt azért kezelik kiemelten fontos ügyként, mert a korai halálozás második leggyakoribb oka a légszennyezés után a közúti, vasúti és repülőtéri forgalomból, valamint az ipari, építőipari és egyes más kültéri tevékenységekből keletkező környezeti zaj. A zajirányelv pedig  előírja a tagállamok számára, hogy a nagyobb városi területekről, főbb közút- és vasútvonalakról és repülőterekről készítsenek zajtérképeket és a zaj kezelésére vonatkozó cselekvési terveket, és ötévente tegyék közzé azokat.


E mellett hazánk ellen a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmi forgalmazásával kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást  is indítottak, ugyanis véleményük  az e területe érintő jogszabályaink ellentétesek az uniós joggal.  Hazánkban ugyanis  egy új jogszabály arra kötelezi a kiskereskedőket, hogy a hazai és importált mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre annak ellenére is egységes árrést alkalmazzanak, hogy az importált termékek költsége függ a devizától és az árfolyam-ingadozástól, ami  nehézkessé teszi  az importált mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítését. Ezen intézkedések ellen  a bizottság az áruk szabad mozgásának alapelve alapján emelt kifogást, miután  Magyarország nem mutatott be arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a nemzeti intézkedések indokoltak és arányosak lennének. A magyar hatóságoknak két hónapjuk van arra, hogy válaszoljanak a bizottság által megfogalmazottakra.

Utoljára frissítve: 2017-02-16 21:06:12

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jel...
Bővebben >>