. Ma Emma napja van.
Fontos a részvétel
2020-05-03 21:28:46
Fontos a részvétel

Fontos a részvétel

Reprezentatív szűrővizsgálatot indít a négy orvosképző egyetem.

 

A szűrővizsgálat - amelybe a résztvevőket tudományos megalapozottsággal, statisztikai szempontok alapján választották ki - célja, hogy a járvány lefolyását megfigyelve a koronavírus ellen a lehető leghatékonyabban lehessen megvédeni a magyar emberek egészségét. A négy közül a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Baranya, Somogy, Tolna, Zala és Vas megyében végez vizsgálatokat.

Mint Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke elmondta, az orvosképző egyetemek május 1. és 14. között kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálatokat végeznek reprezentatív mintán. A kutatás célja, hogy pontos információkat szerezzenek a kutatók a koronavírus-fertőzés elterjedtségéről az ország területén. Az év folyamán többször is megismételt szűrővizsgálat a járvány, a fertőzések dinamikájáról is értékes információkat adnak. A levett mintákból PCR vizsgálatokkal megállapítóvá válik a vírus esetleges jelenléte a szervezetben, illetve további vizsgálatokkal az immunrendszer válaszáról is szerezhetők információk, amelyek összességében az ország átfertőzöttségéről adnak képet.

Kitért arra is, a tudományos adatok létfontosságúak a járvány sikeres leküzdésében. A szűrővizsgálaton csak meghívót kapott személyek vehetnek részt, akiket a Központi Statisztikai Hivata választott ki - országosan, regionálisan és életkor szerint - reprezentatív mintavétellel, tudományos megalapozottsággal, statisztikai szempontok alapján. A 14 év alattiak és az idősotthonok lakói nem részesei a vizsgálatnak.

Nagyon fontos, hogy a meghívóval rendelkezők részt vegyenek a szűrővizsgálaton, egyrészt megtudhatják, elkapták-e a fertőzést, vagy már átestek rajta. E mellett nemcsak magukat, hanem egy egész csoportot képviselnek, így hozzájárulnak a járványügyi helyzet Fontos a feltérképezéséhez, a megelőző járványügyi intézkedések megalapozásához, összességében az ország egészségének javításához.

Utoljára frissítve: 2020-05-03 21:29:22

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Húsvétvasárnap kell majd a nyári időszámításra átállni, és ennek a sok negatív következménye mellett van egy k...
Bővebben >>