. Ma Emma napja van.
Garantáltan jó buli lesz a városi gyereknap
2019-05-24 21:45:37
Garantáltan jó buli lesz a városi gyereknap

Garantáltan jó buli lesz a városi gyereknap

Az Expo Center ad helyet május 25-én reggel 9 órától délután ötig a Pécsi Városi Gyereknapnak.

Az  egész napos rendezvény számos izgalmas és szórakoztató játékot tartogat a gyerekeknek, sőt, mi több,  idén a 7+1 próbán mutathatják meg tehetségüket, amelyekben  egyaránt szerepet kap a színház, a film, a zsonglőrködés, a tánc,  az ének és a zene, a jelmeztervezés, a sport, s egy igazi különlegesség a futás a fénnyel. Azok pedig akik sikerrel teljesítik a próbákat ajándékot kapnak.

 

Mindemellett a szokásosnál is több az egész családnak élményt adó játékos vetélkedők értékes ajándékokkal, állatsimogató, légvár várja a család minden egyes tagját.  


A gyereknapon kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a hátrányos helyzetű gyerekekre és családjaikra, ezért a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központtal és a Tüke Busszal együttműködve több mint félszáz gyerek vehet részt rajta kísérőikkel egyetemben és szórakozhat egész nap ingyen, beleértve ebbe az utazást, a fizetős programokon való részvételt, az étel-, italfogyasztást. E mellett értékes ajándékcsomaggal is megajándékozzák őket.


A rendezvényen adományokat is gyűjtenek majd, a befolyt összeget az Esztergár Lajos Család- és Gyerekjóléti Szolgálat és Központ közreműködésével juttatják majd el a rászorulókhoz.

Utoljára frissítve: 2019-05-24 21:47:01

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>