. Ma Petra napja van.
Gyászolnak a kosárlabdázók
2020-04-24 10:50:35
Gyászolnak a kosárlabdázók

Gyászolnak a kosárlabdázók

Váratlanul elhunyt Váradi György játékvezető, aki a kosárlabdát mindenek fölé helyező személyiségével évtizedeken át játékvezetőként szolgálta a sportágat.


Egy kosaras edzőtáborban vizsgázott játékvezetésből 1972. júliusban Balatonszemesen. Működése során végig járta a ranglétrát, 1984-ig 594 városi, megyei és utánpótlás mérkőzést vezetett. NB II-es kerettagként 1984 -1988 között fújta a sípot, ezt követően, 1988-ban lett NB I-es játékvezető. NB I-es, vagy Magyar Kupa mérkőzéseket vezetett 1988-tól 757 alkalommal, ebből 52 férfi és női bajnoki döntő, illetve Magyar Kupa döntőn szerepelt.


Gyorsan felfelé ívelő nemzetközi játékvezetői pályafutása 1990-ben  tett  sikeres vizsga után kezdődött. Egy alkalommal női Világbajnokságon,  kétszer női Európa Bajnokságon, egyszer férfi Európa Bajnokságon és háromszor pedig  ifi Európa Bajnokságokon működött közre játékvezetőként.  Vezetett női Ronchetti Kupa Döntőt, Ázsia Kupa döntőkön, BEK és Koracs Kupa negyeddöntőt. Összesen 513 nemzetközi válogatott és klubmérkőzésen kapott lehetőséget a FIBA-tól játékvezetésre.


Pályafutása során összesen 2613-szor dobta fel a labdát a mérkőzéseken. Játékvezetői működését 2006-ban fejezte be. Tíz  éven át vezette a hazai ranglistát, így tízszer nyerte el Magyarország legjobb játékvezetője kitüntető címet. Nemzetközi játékvezetői teljesítményéért két alkalommal Pécs Város Önkormányzata is elismerésben részesítette, az Aranysípot 1997-ben az akkori belügyminiszter adta át neki.
Hosszú évekig a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke volt. Tekintélyével, segítőkészségével nagy mértékben hozzájárult  a feltörekvő játékvezetői generáció érvényesüléséhez.


Határozott egyéniségével mindig rendet tartott a pályán, a mérkőzéseken nyújtott teljesítménye miatt tisztelték a játékosok és az edzők is, méltán vívta ki a sportág elismerését. Váradi György 64 évet élt.


A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség saját halottjának tekinti. 

Utoljára frissítve: 2020-04-24 10:51:05

További híreink
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írnak a PEAC női röpladásai
Együttműködési megállapodást kötött a PEAC női röplabda szakosztálya az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női Röplabda Clubbal és a Kaposvári Röplabda Akadémiával.
2020-06-12 21:29:57, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Gyorsabb engedélyezési eljárást ír elő a megújuló energiaforrások telepítésére az új uniós jogszabály.
Bővebben >>