. Ma Gedeon napja van.
Gyerekeket molesztált,vádat emeltek ellene
2017-01-10 17:24:03
Gyerekeket molesztált,vádat emeltek ellene

Gyerekeket molesztált,vádat emeltek ellene

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség szeméremsértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 49 éves férfi ellen, aki gyermekeket molesztált egy játszótéren Pécsett.


A férfi 2014. évben rendszeresen megjelent Pécs Uránváros részén található parkban, ahol fiú gyerekekkel ismerkedett. Azért, hogy a bizalmukba férkőzzön, gyakran fagylaltra, üdítőre meghívta őket,  s beszélgetni  kezdett velük, amelyek során gyakran szexuális tartalmú témákat vetett fel nekik.


Ezen év  márciusa és augusztusa között a vádlott öt kiskorú gyermekkel – akik 9-12 évesek voltak – ismerkedett meg. A fiúkat a közelben található szőlőskertjébe vitte, ahol őket csókolgatta, simogatta, ruhájukon keresztül nemi szervüket megfogta, illetve ölébe ültette őket.
A vádlott a gyerekek egy részének italokat, édességet, valamint műszaki cikket vásárolt.


A vádlott lakásán tartott házkutatás során a férfi számítógépéről a rendőrség közel  százhúszezer, mintegy 270 gigabyte mennyiségű pornográf felvételt foglalt le, melyeken 18 évnél fiatalabb fiatalkorúak láthatóak.  A felvételeket nem a vádlott készítette, azokat az internetről töltötte le.


Az ügyészség a vádlottat gyermekpornográfia bűntettével, valamint szeméremsértéssel vádolja, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.

Utoljára frissítve: 2017-01-10 17:24:59

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A leendő magyar űrhajóssal is találkozhatnak az érdeklődők a Csillagászati Héten Pécsen a Zsolnay Negyedben.
Bővebben >>