. Ma Gedeon napja van.
Gyermán Istvánra emlékezett Pécs
2018-01-27 21:46:37
Gyermán Istvánra emlékezett Pécs

Gyermán Istvánra emlékezett Pécs

A hegedűirodalom legszebb művei szólaltak meg kivételes szépségű és tehetségű hegedűművésznők, „a hangszer nagyasszonyainak” előadásában a Kodály Központban  Gyermán Istvánra emlékezve.

A koncert ihletője a legendás egykori koncertmester, Gyermán István,  idén januárjában lenne 80 éves. Ez az a jeles alkalom, amelynek köszönhetően egy teljes napra Pécs  a hegedűművészet központjává vált. Az esti különleges koncertet, amelyen  a hegedű hangja mellett a Virtuózok abszolút győztesének, Kristóf Rékának gyönyörű hangját is élvezhette a közönség, szakmai találkozások és beszélgetések előzték meg a Pécsi Tudományegyetemen. Különlegessége  volt még a  koncertnek, hogy Vajda János külön erre az alkalomra írt Violini No.2 című művének előadásában kizárólag Gyermán István egykori növendékei működtek közre. A tanítványok közül többen a Pannon Filharmonikusok sorát erősítik ma is, ugyanakkor az ország számos pontjáról, valamint külföldről is érkeztek Pécsre hegedűművészek, hogy részesei legyenek ennek a megismételhetetlen alkalomnak. Többek között a város vendége volt a Firenzében élő Csanyi Béla, aki több évtizede a Maggio Musicale  zenekar tagja. A Pannon Filharmonikusokat a Kossuth-, Liszt- és Bartók-Pásztory-díjjal kitüntetett pécsi származású karmester, Ligeti András dirigálta.

Az est több szempontból is egyedülálló volt, ugyanis közreműködőinek jelentős részét Gyermán István karizmatikus személye kötötte össze, azonban valamennyien más oldaláról tudtak bepillantást  nyújtani azene segítségével Pécs emblematikus művészének példaértékű életébe, zenei értékrendjébe és az általa képviselt művészi hagyományba. Igazi kuriózumként együtt lépett szólistaként színpadra Gyermánné Vass Ágnes, a Pannon Filharmonikusok örökös tagja, aki több mint négy évtizeden keresztül volt a zenekar koncertmestere, valamint lánya, Gyermán Júlia, aki a hegedű mellett korábban költőként is bemutatkozott a pécsi közönségnek. Az anya és lánya szólistapáros mellett két további kiváló hegedűművész is fellépett az esten,  Kokas Katalin, Gyermán István egykori tanítványa és Deák Márta, a Pannon Filharmonikusok koncertmestere, a jubileumi program művészeti vezetője.

Deák Márta a londoni Royal Academy of Music posztgraduális képzésén Pauk György növendékeként ugyanazt a zenei hagyományt ismerte meg, amelyet Gyermán István tanult és képviselt. A koncertmester doktori disszertációját a Hubay-hegedűiskoláról írja, amelynek egyik utolsó képviselője volt Gyermán. A koncert és a hozzá kapcsolódó események lehetőséget teremtettek  a magyar hegedőoktatásban a Hubay-iskola szellemiségének felidézésére.

- A szépség iránti igény, az emberek közötti kapcsolatok titokzatossága és egymás misztériumként való szemlélése teljesen kiveszni látszik, nyersebb és ridegebb a valóság, mint régen –fogalmazta meg e szellemiség felidézésének fontosságát, leánya Gyemán Júlia - A puszta zenélésnek az a fajta természetes öröme, a szépségnek az az őszinte szeretete, ami  e két művész hegedűhangjából és a zenéhez való hozzáállásukból áradt, ma már ritkaságszámba megy. Ezen a koncerten fölvillantottuk mindennek az emlékét, megidéztük ezt a fajta szellemiséget.
 
Gyermán Istvánról mint egykori kiváló hegedűtanárról a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán termet neveznek el,  valamint a Kodály Központban a munkásságát bemutató időszaki kiállítás nyílt.

Utoljára frissítve: 2018-01-27 21:49:16

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>