. Ma Auguszta napja van.
Harminchárom kukorica hibrid a fajtakísérletben
2019-01-02 02:44:46
Harminchárom kukorica hibrid a fajtakísérletben

Harminchárom kukorica hibrid a fajtakísérletben

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben tizenkettedik alkalommal szervezte meg  2018-ban a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteket.
 
Mint Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Gabonatermesztők Országos Szövetségével megvalósított kísérlet célja továbbra is az, hogy  az objektív eredmények birtokában a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiséget adó és magas minőség elérésére képes fajták közül választhassanak.


A szakmai felügyeletet, a többi évhez hasonlóan 2018-ban is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosította. A kilenctagú testület tagjai gazdálkodók, feldolgozók, kereskedők és fajtatulajdonosok. A kísérleteket a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végezte és értékelte, amelynek során a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó összesen 33 hibridet vizsgáltak a szakemberek. A fajtakiválasztás egyik alappillére az volt, hogy a 2018-ban újonnan regisztrált, a vetőmagpiacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtsék az esélyt a versenyben való részvételre, ezért ezeket az állami elismerésüket követően  beemelték a kísérletbe.


A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódolták, ezáltal a kísérletben részt vevők és az értékelést végzők teljes mértékben függetleníteni tudták magukat minden olyan körülménytől, ami akaratlanul is befolyásolhatta volna őket munkájukban. A visszakódolásra csak azután kerülhetett sor, miután a fajtatulajdonosokkal is egyeztetve minden kérdést sikerült lezárni.
Az elmúlt évtől – 2018-tól - kezdődően számos újítást vezettek be a fajtakísérletek le bonyolításában. A korábbi években a fajták érésdinamikai vizsgálata mindössze néhány helyszínre korlátozódott, az állami elismerés hatósági vizsgálataiban alkalmazott standard fajták kísérletbe állításával azonban minden fajta esetén FAO érték meghatározásra lehetőség nyílt.


A vizsgált és megjelölt FAO értékek az eltérő évjárati körülmények hatásaként természetesen eltérést mutathatnak az állami elismerésben hivatalosan deklarált, illetve a fajtatulajdonosok által közzétett és publikált értékektől. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jogszabályi felhatalmazás alapján a vizsgálati eredmények - becsű módszer szerint értékelt - listáját ajánlati fajtalistaként kezeli és javasolja a hazai termesztőknek.

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pluszosok Egyetemének szervezői igyekeznek hasznos ismereteket átadni a neves tudósok, közéleti személyisége...
Bővebben >>