. Ma Julianna napja van.
Három futballpályányi napelem
2024-07-01 21:39:48
Három futballpályányi napelem

Három futballpályányi napelem

A Körber Hungária ipari napelemes rendszert telepített a tetőkre telephelyén  és hőszivattyús hűtő-fűtő technológiát vezet be egy gyártócsarnokban.

Pécs egyik legnagyobb napelemes rendszere fejleszti az  áramot az idén harminc éves Körbernél. A három focipályányi, több mint 11 ezer négyzetméter felületű naperőművet az üzemcsarnokok tetőszerkezetére telepítették.


„A környezettudatos működés és a fenntarthatóságra törekvés központi helyet foglal el a Körber üzletpolitikájában. Globális célunk, hogy 2025 végére a cégcsoport valamennyi telephelye szén-dioxid-semlegesen működjön, beleértve természetesen minket is. A többletköltséget vállalva évek óta kizárólag megújuló forrásból származó elektromos áramot vásárolunk, napkollektorokkal állítjuk elő a meleg vizet, megépítettük a régió legnagyobb villanyautó-töltőbázisát, energiahatékonysági beruházások sorát végeztük el és a vállalati bónuszcélok között kiemelt helyet kap a környezetvédelem” – foglalta össze a nagyberuházás előzményeit a cég ügyvezetője, Zalay Buda.

A Körber napelemes rendszere 4570 panelből áll, a teljesítménye 2450 kWp,  ami hozzávetőlegesen 500 átlagos méretű, családi házra szerelt napelemes rendszerrel egyenértékű. A becslések szerint az iparvállalat tekintélyes áramigényének 25-30 százalékát fedezi várhatóan  éves szinten.

Vele párhuzamosan hamarosan elkészül egy másik jelentős energetikai fejlesztése  is, aforgácsolócsarnokban hőszivattyús hűtő-fűtő rendszert építenek ki. Az elhelyezett CNC gépek jelentős hulladékhőt termelnek, ami télen előnyt és fűtőanyag-megtakarítást jelent, nyáron viszont kellemetlen a nagy meleg. A nagy teljesítményű, villamos hőszivattyúk megoldást nyújtanak erre a problémára. Ezentúl a meleg hónapokban hűtött csarnokban dolgozhatnak a forgácsoló üzemben, télen pedig teljes egészében kiváltható általa a gázfűtés.

A több mint hárommillió eurós beruházással évi legalább 450 tonna szén-dioxid-kibocsátást takarít meg a cég. A tervek szerint a jövő év végére a világ valamennyi Körber vállalata, így a pécsi is, karbon semlegesen fog működni.

Utoljára frissítve: 2024-07-01 21:40:11

További híreink
Több mint 200 kilogrammot is kibírtak
Egy hídszerkezetet tervezése volt a feladat 3D-ben a II. MIK 3D MechMania verseny résztvevői.
2025-02-16 03:00:05, Hírek, Környezetünk Bővebben
Forradalmi járványügyi előrejelzés
A járványügyi előrejelzés új korszaka jön el.
2025-02-15 20:22:34, Hírek, Környezetünk Bővebben
Álló/Mozgó Czakó Zsolt vizuális univerzuma az m21 Galériában
Czakó Zsolt, nemzetközileg ismert és elismert, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész kiállítása látható Pécsen a Zsolnay Negyedben az m21-es Galériában.
2025-02-13 21:12:44, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy évtizede vette kezdetét a duális képzés a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán.
Bővebben >>