. Ma Petra napja van.
Három új bemutatót tart a Bóbita
2023-08-23 20:49:28
Három új bemutatót tart a Bóbita

Három új bemutatót tart a Bóbita

Új tagokkal bóvült a pécsi Bóbita Bábszínház társulata, ami a következő évadban három új darabot is műsorára túz.

Az évad első bemutatójára október 14-én kerül sor. Cseri Hanna rendezésében lesz látható, a négy éven felülieknek szóló, Szegedi Katalin Lenka és Palkó című darabja. Az elfogadásról szóló mű középpontjában Lenka, az átlagosnál gömbölyűbb kislány és Palkó, a vékony fiú áll, akiket osztálytársaik rendszeresen csúfolnak.

Az öt éven felülieknek szól, a jövő év márciusától megtekinthető Szép Cerceruska. Az árva Cerceruska és kishúga egy zsarnok asszonynál dolgoznak étel és szállás fejében, de a rossz bánásmód miatt azonban egy napon elszöknek. Magyar népmese alapján adaptálta bábszínpadra az előadás rendezője Boráros Milada a két kislány szökését követő kalandjait.

Szintén 2024-ben lesz látható a  14 éven felülieknek szánt egyelőre Apa-anya-én-ő# munkacímet viselő komplex, nevelési céllal megvalósuló előadás  Tóth Zoltán rendezésében, Arató Máté, Szabó Dalma, Papp Melinda, Matta Lóránt, Rácz Attila szereplésével. Az új bemutatóval az alkotók szeretnék a nézőket ráébreszteni arra a gyermekvállalás nem játék, komoly döntések sorozata előzi meg.

Továbbra is látható lesz az előző évadban nagy sikerrel bemutatott Kacor király, a népszerű Torzonborz és a holdrakéta, ahogy a Hamupipő, Az elveszett szaloncukor, vagy a Menjünk, menjünk Betlehembe! bábelőadás is. A közkedvelt „pöttömszínházi” produkciók közül a Szivárványhinta, c Tipegő-topogó, az Icurka-picurka, a Cini-cini muzsika, a Dödölle is  műsoron marad.

A bábszínház az előadások mellett óvodásoknak és iskolásoknak kézműves- és bábkészítő foglalkozásokat, összművészeti előadásokat, szabadtéri játékokat is kínál, valamint a nagyobbakat és a felnőtteket foglalkoztató témákhoz kapcsolódó bemutatóik is lesznek.

Utoljára frissítve: 2023-08-23 20:50:18

További híreink
Gyémánt Díjas tervezőgrafikusok
A Marketing Summit Konferencián adták át az idei év Városmarketing Gyémánt Díjait.
2023-10-02 02:21:36, Hírek, Környezetünk Bővebben
Több ezer beteg életét könnyítik meg
Egy, az egész régióban úttörő újításnak köszönhetően a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinikáján már távolról is elvégezhető a Parkinson-kór kezeléséb...
2023-10-01 21:10:03, Hírek, Környezetünk Bővebben
Utánanézett kik a meghívói
A Pannon Filharmonikusokkal lépett fel először hazánkban Jennifer Pike.
2023-09-30 21:14:56, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kulturális Nagydíj, koprodukciók, karmesterparádé és több mint 50 koncert – indul a Pannon Filharmonikusok éva...
Bővebben >>