. Ma Auguszta napja van.
Hiánypótló szakkönyv a gyermekbőrgyógyászatról
2020-01-07 13:42:25
Hiánypótló szakkönyv a gyermekbőrgyógyászatról

Hiánypótló szakkönyv a gyermekbőrgyógyászatról

Hiánypótló a prof. dr. Szalai Zsuzsanna szerkesztésében megjelent, a Medicina Könyvkiadó  által kiadott  Gyermekbőrgyógyászat című szakkönyv.

 

A gyermekbőrgyógyászat viszonylag új tudományág. Nem egészen húsz éve, 2000-ben vált először elismert önálló szakterületté, ez is  magyarázza azt a tényt, hogy a gyermekbőrgyógyászatról kevés magyar nyelvű szakkönyv született. Az első, amelyet Török Éva szerkesztett és írt, 1987-ben készült. Ennek bővített és átdolgozott kiadása 1995-ben, majd 1997-ben kerülhetett az olvasók kezébe, ennek immáron 22 esztendeje.

A most megjelent szerkesztőjének, prof. dr. Szalai Zsuzsannának az elsődleges  célja egy olyan könnyen áttekinthető, élvezetes olvasmányt nyújtó könyv létrehozása volt, ami felkelti a tanulni és az ismereteiket bővíteni kívánó szakemberek  érdeklődését, valamint egyben fontos szerepet töltsön be a szakképzésben, annak egyik fontos pillére, mérföldköve is legyen.

A mű 34 fejezetben, alfejezetek egész sorával, 57 társszerző - az ország legkülönbözőbb pontján dolgozó gyermekbőrgyógyász - segítségével tekinti át a legfontosabb gyermek-bőrgyógyászati ismereteket. Mindezt a  gyakorlat oldaláról teszi, a legújabb ismeretekre, mint vezérfonalra felfűzve, sok-sok ábrával, fotóval illusztrálva.

Különlegessége még a kötetnek, hogy külön fejezet szól a gyermekbőr kezeléséről, ápolásról, amire eddig nem volt példa az idegen nyelvű és a magyar szakirodalomban sem.
 

Utoljára frissítve: 2020-01-07 13:43:41

További híreink
Tavaszvárás és húsvéti készülődés
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megrendezik Országos Ifjúsági Tojásfestő Versenyt is.
2024-03-29 02:07:48, Hírek, Környezetünk Bővebben
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Önkormányzati segítséggel menekül előre a Pécsi Harmadik Színház, ami általa tovább működhet a kortárs darabok...
Bővebben >>