. Ma Auguszta napja van.
Ihlető természet
2017-02-04 02:04:56
Ihlető természet

Ihlető természet

Kocsis Zoltánra, a hangverseny eredeti karmesterére emlékezik  a Pannon Filharmonikusok együttese februári első koncertjén.

A természet – mely folyamatos változásával képes inspirálni és megújítani a környezetet – egyben magában hordozza az elmúlás jegyeit. Mély fájdalom a zenekar számára Kocsis Zoltán halála. A művész lett volna  az Ihlető természet című koncert karmestere,  maga állította össze annak műsorát. A zenekar úgy kíván e kivételes alkotóra emlékezni, hogy az általa kigondolt hangverseny műveit változatlan sorrendben, kiegészítés nélkül adja elő. A karmesteri pódiumon Bogányi Tibor áll majd.  

Kocsis Zoltán, a zenekar első állandó vendégkarmestere minden évadban több projekt megvalósításában közreműködött az együttessel, mely során heteket töltött együtt a Pannon Filharmonikusokkal. A hosszú próbafolyamatok és az azokat követő hangversenyek során évről évre teljesebb képet kialakítva a muzsikusokról és az együttesről, tapasztalatait és véleményétmegosztva is segítette a Pécsi Filharmonikusok szakmai munkáját.

A február 4-i koncerten CamilleSaint-Saëns  két ritkán játszott műve hangzik el. Az első egy szimfonikus költemény, a Phaéton, amely a görög mitológia e tragikus sorsú alakjának történetét dolgozza fel. A kora nemzetközi hírű zongoristájaként is jegyzett Saint-Saëns utolsó, egzotikus hangzásokkal operáló zongoraversenye az Egyiptomi alcímet viseli, ami Pécsett a nemzetközileg is elismert neves szólista, Balog József előadásában lesz hallható. Az est zárásaként Ludwig van Beethoven kevés számú programzenei alkotásainak egyikét, a vidéki életképeket bemutató Pastorale szimfóniát adja elő a zenekar.


Kocsis Zoltán rendkívül fontosnak érezte a Beethoven életmű gondozását, szimfóniáit pedig példátlannak tartotta a zenetörténelemben, így azokra komoly hangsúlyt fektetett pályája során. A zeneszerzőt pedig mindig a legnagyobbak között említette.


- Nincs még egy egyéniség, akiben ilyen teljes lett volna a világ. Bartók Béla is csodálatos egyéniség volt, de teljességgel hiányzott belőle a boldog nyugalom érzése. Beethoven még ezt is nyújtja. Nyugodt és szélsőséges egyszerre. Gyakorlatilag minden emberi tulajdonságot felvonultat  – mondta el a művész egy korábbi interjúban.


Az esten a hangverseny mellett Juhász Előd Kocsis Zoltánról írt új könyvének bemutatójára is sor kerül, ami a koncert előtt egy nappal jelenik meg.

Utoljára frissítve: 2017-02-04 14:02:47

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egyedülálló digitális rendezvényplatformot fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Ka...
Bővebben >>